Milyen volt Kossuth hangja? És Leniné?
2014. augusztus 6. 14:12
Edison, a "hasbeszélő"
1093 bejelentett találmány, napi 18 óra munka, 25 milliárd dolláros haszon az emberiségnek, 19 világvállalat alapítása (köztük a még ma is ismert General Electric) – röviden ez jellemzi minden idők egyik legnagyobb, legismertebb és legtermékenyebb feltalálóját, Thomas Alva Edisont. Az előbbi impozáns adatoknak új színezetet ad, hogy a kutató mindössze 3 hónapig járt iskolába, az egyetemet pedig csak a katedra felőli oldalról ismerte.
Az egyik legmeghatározóbb találmánya az 1877 decemberében megalkotott fonográf volt. Edison annak idején a Mary Had A Little Lamb című együgyű gyermekdalt bömbölte a készülékbe, amely hangját felismerhető módon reprodukálta. A világ tudósai körében sokáig ügyes hasbeszélő trükknek tulajdonított szerkezet Európába is eljutott; Bismarck német kancellár első megjegyzése, mikor a jelen nem lévő Vilmos császár hangját hallotta a masinából a következő volt: „A jövőben a diplomaták kénytelenek lesznek igazat mondani.”
A hangrögzítés feltalálójának hangját a floridai lakásában 1929-ben felvett videón lehet a legérthetőbben hallani. Ez volt az első alkalom, hogy otthonában vették filmre a feltalálót, aki a legfontosabb találmányáról, az akkor 50. születésnapját ünneplő, elektromos áram által működtetett izzólámpáról beszélt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.