Pompeji gyorsabb megmentését sürgeti az EU
2014. július 18. 15:11 MTI
Akciótervet fogadott el Pompeji romvárosának megmentésére az Európai Unió és az olasz kormány csütörtökön.
Korábban
Az olasz műemlékvédelem évek óta elhanyagolja a világörökségi helyszín karbantartását, aminek következtében 2010 óta több tucat épület omlott össze. A most elfogadott akcióterv "világos célkitűzéseket és határidőket" szab meg - mondta az unió regionális politikáért felelős biztosa, Johannes Hahn pompeji látogatásán.
A menetrend szerint Olaszország év végéig 50 millió euróra (15,5 milliárd forint) emeli, azaz megduplázza a projektre kiutalt összeget. Döntöttek arról is, hogy decembertől négyhavonta felülvizsgálják a munkálatok előrehaladását.
Az EU 2012-ben kötelezettséget vállalt arra, hogy a szükséges műemlékvédelmi munkák 102 millió eurós (31,6 milliárd forint) összköltségének 75 százalékát állja, de Olaszország mindeddig csak az összeg egynegyedét utalta ki. Az unió minden pénzügyi eszközt, amelyet 2015 végéig nem használnak fel, vissza fog hívni. A 66 hektáros romváros Olaszország egyik népszerű turisztikai látványossága, melyet tavaly 2,4 millió ember látogatott meg.
Pompejit és Herculaneumot a Vezúv kitörése pusztította el i. sz. 79-ben. Újkori felfedezése teljesen véletlenszerű volt: a 16. században a Sarno-folyó szabályozási munkálatai során bukkantak rá az első falmaradványokra. A hivatalos feltárás csak jóval később, 1748-ban kezdődött meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap