A nándorfehérvári diadalra emlékeznek Szegeden
2014. július 15. 12:22 MTI
A késő lovagkor világával, a Hunyadiak korának harcművészetével, a reneszánsz zenéjével és táncaival ismerkedhetnek azok, akik szombaton ellátogatnak a szegedi Mátyás térre, a ferences kolostor szomszédságába, ahol immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Nándorfehérvári Emléknapokat, tájékoztattak a szervezők.
Korábban
A nándorfehérvári diadal 550. évfordulóján, 2006-ban a szegedi Ferences Rendház Alsóvárosi Kultúrházának munkatársai azzal a szándékkal hívták életre a Hunyadi János török fölött aratott győzelmére emlékező rendezvényt, hogy a sajnos nagyszámú nemzeti gyásznapjaink mellett a világraszóló győzelmeink előtt is méltóképpen tisztelegjenek.
1456 nyarán a Kapisztrán Szent János vezetésével dél felé vonuló keresztesek megálltak a szegedi ferences rendház mellett, a mai Mátyás téren, így az emléknapoknak helyszíne révén közvetlen kapcsolata is van a történelmi eseménnyel.
A programok sora pénteken délután a ferences kolostorban kezdődik, itt Miklós Péter történész tart ismeretterjesztő előadást A Hunyadiak és a török elleni keresztes hadjáratok címmel, majd Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója a történelmi magyar operák létrejöttéről mesél az érdeklődőknek.
Szombaton délelőtt az ünneplők Szeged belvárosában, a Klauzál téren gyülekeznek, majd dobosoktól, zászlóforgatóktól, haditornászoktól és gólyalábasaktól kísérve az alsóvárosi ferences templomhoz és kolostorhoz vonulnak, ahol haditáborok, kézművesvásár és -foglalkozás, zsonglőr, agyagos és csuhés játszóház, honvédségi harceszköz-bemutató, gyermek-lovagitorna, délután íjász és vívásoktatás várja a vendégeket.
A Hunyadi János által vezetett keresztény magyar seregek 1456. július 22-én mértek megsemmisítő vereséget II. Mehmed török szultán hadaira. A déli harangszó a keresztény világban azóta is a nándorfehérvári diadalra emlékeztet. A napot 2011-ben az Országgyűlés a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.