Szex a szocializmusban
2014. április 16. 17:00
"Jobb, ha a fiatalok a szexről beszélnek, mint a politikáról" - összegezte a Kádár-rendszernek a testiség és a fiatalok kapcsolatáról vallott álláspontját a Múlt-kornak adott interjújában Tóth Eszter Zsófia, akinek Szex és szocializmus címmel Murai Andrással közösen írt könyve hétfőn jelent meg. A történésszel a kötet kapcsán beszélgettünk.
Korábban
Európai vívmány
A diktatúra egyik legfőbb jellemzője, hogy nem tartja tiszteletben a magánszféra szentségét, olyannyira, hogy még a hálószobák történései sem maradhatnak titokban előtte. Mennyire sikerült ez a törekvése a Kádár-rendszernek?
A könyvekben azokat a megjelenéseket elemeztük, amelyek eljuthattak az emberekhez, így a sajtót és a filmeket. S valóban, ezek alapján az állam feladatának tartotta, hogy az emberek hálószobájába bepillantson, s hogy az ott elvárható helyes viselkedést leírja. A felvilágosító irodalomban azért az ifjúságot tartották a megfelelő alanynak, mert ők voltak a reménybeli szocialista embertípus megtestesítői. Azt, hogy a hálószobákban mi történt, persze nem tudhatjuk. Fontos azonban megjegyezni, hogy a szocialista erkölcs erősen épített a tradíciókra, s voltak közös értékei a katolikus egyházzal, mint például a házasság szentsége és a felek hűsége. Így tehát kijelenthetjük, hogy ezek az értékek nem voltak idegenek a magyar társadalomtól.
Mint tudjuk, a korszak legfontosabb családpolitikai intézkedése a gyermekgondozási segély (gyes) 1967-es bevezetése volt, amitől a csökkenő demográfiai helyzet megfordítását remélték - ahogy erről a könyvben is szó esik.
Ezt - európai értelemben is - a mai napig komoly vívmánynak tartják, mivel megteremtette a lehetőségét annak, hogy az anyák három évig otthon maradhassanak a gyermekeikkel. Ennek volt egy gazdaságpolitikai háttere, az ötvenes évek iparosításaihoz képest ugyanis ebben az időszakban sokkal kevésbé volt szükség képzetlen női munkaerőre. Nem várt következménye a gyesbetegség volt: az édesanyák három évig bezárva voltak, amely idő alatt csak a szomszédokkal és a játszótereken levő anyukákkal érintkeztek. Ezt nem érezték kielégítőnek, főleg egy olyan rendszerben, amely a női egyenjogúságot hirdette. Ki kell azonban emelni, hogy a Kádár-rendszer az infrastruktúrát tekintve nem tudott lépést tartani a megnövekedett gyerekszámmal - ezt én is a saját bőrömön tapasztaltam gyermekkoromban.
Fortepan
Erre hogyan reagált az állam?
Számos olyan levéltári forrást olvastam, amely arról szólt, hogy próbálták növelni a bölcsődei férőhelyek számát - olyanokat is írtak, hogy a gyermekek tömegével fekszenek a pótágyakon. Igyekeztek átcsoportosítani erőforrásokat is, de ez felemásra sikeredett. Tegyük hozzá, hogy az állam máshogy is gondoskodott a nőkről: a gyárakban például kismama-találkozókat szerveztek, hogy az anyukák ne érezzék nagyon egyedül otthon magukat. Ezzel a lépéssel tudatosították a nőkben, hogy a gyár egy kollektív tér, ahova ők is tartoznak - annak ellenére, hogy otthon vannak, na és persze ezzel azt is üzenték nekik, hogy visszavárják őket.
A magyar népesség drasztikus fogyása már a hatvanas években megkezdődött, de a népesedési helyzet javítását célzó népesedéspolitikai határozat csak 1973-ban született meg. Milyen viták folytak ezzel kapcsolatban?
Már a hatvanas években folytak erről diskurzusok, de ezek - a "kicsi vagy kocsi", a "fridzsiderszocializmus" - megmaradtak az értelmiségi viták szintjén. Hozzá kell azonban tenni, az, hogy megugrott a gyerekszám, nemcsak a gyes bevezetése miatt történt, hanem amiatt is, hogy a Ratkó-gyerekek akkor léptek szülőképes korba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap