Kárpátalja, a többször gazdát cserélt térség
2014. március 25. 10:08 Németh Máté
Korábban
Kárpátalja a második világháborúban
Miután Hitler úgy döntött, hogy 1941 nyarán megtámadja Szovjetuniót, a németek oldalán a háborúba lépő magyarok is megkezdték csapataik kelet felé irányítását, így Kárpátalja felvonulási területté vált. A térség zsidó lakosságának jelentős részét munkaszolgálatosként vezényelték az orosz frontra. A terület ezen népcsoportját tragikusan érintette az ország német megszállása 1944. március 19-én, illetve az ezt követő Sztójay-kormány intézkedései is. Az antiszemita, zsidóellenes intézkedések, így a vagyonelkobzás, gettósítás itt is elkezdődött, majd májusban útnak indították Munkácsról az első halálvonatot az auschwitzi megsemmisítő táborba.
1944 októberében - amikor már nyilvánvaló volt, hogy a náci Németország elveszíti a háborút - a nyugat felé nyomuló szovjet hadsereg elfoglalta Kárpátalját. A zsidóság elhurcolása után, a szovjet megszállással újabb borzalmak kezdődtek. A térség magyar és német lakosságának jelentős részét ugyanis „malenkij robot”-ra vitték, vagy hadifogolyként kezelték. Ez az emberek elhurcolásával és végzetes körülmények közötti dolgoztatásával járt, aminek következtében több mint 20 ezren haltak meg munkatáborokban.
1946 januárjában - a szovjet-csehszlovák Kárpátalja hovatartozásáról szóló egyezmény aláírása után, amelyben Csehszlovákia lemondott a területről a szovjetek javára - a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége egy rendeletben megalakította Ungvár központtal a Kárpátontúli Területet, majd nem sokkal később a régiót beillesztették a szovjet jogrendszerbe. A térséget az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság Kárpátontúli területévé szervezték át, ahol január végén életbe is léptek Szovjet-Ukrajna törvényei. Közben 1944-től néhány év alatt végbement a terület szovjetizálása: a kollektivizálás, az „ellenség” megsemmisítése, az egyház elleni támadások, illetve a kommunista párt hatalomra juttatása.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.