Amikor még a krímiek gyújtogatták Moszkvát

2014. március 10. 11:01 Csernus Szilveszter

Korábban

A háborúk századában

Az 1917-es forradalmi időszakban a krímiek a területi autonómia mellett döntöttek. Az októberi forradalmat követően a bolsevikok nyomban saját kormányt alakítottak Szevasztopolban, miután katonai erővel verték szét a tatár lovasságot. Amikor a németek 1918 júniusában partra szálltak a Krímben, több, a bolsevikok által hátrahagyott tömegsírt találtak a területen. 1918 novemberében, a német vereség után a bolsevikok ellenségei, a fehérek átkeltek a Kercsi-szoroson és elfoglalták a félszigetet. 1919-ben háromszor cserélt gazdát a Krím, mire Lenin Oroszországon belül 1921-ben létrehozta a Krími Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot.

A II. világháború alatt, sok más kelet-európaihoz hasonlóan a krími tatárok is felszabadítóként ünnepelték a bevonuló németeket. Hitler azonban már az 1941. tavaszi bevonulás előtt a szlávokat, de főleg a tatárokat Untermenscheknek tekintette, az aktuálpolitika pedig mindent felülírt. A Harmadik Birodalom a Krímet a „Fekete-tenger német Gibraltárjának” nevezte, ám az ekkor még semleges Törökországot nem akarta egy muszlimok elleni akcióval elrettenteni. Hitler távlati tervei között szerepelt, hogy a Krímet is saját telepeseivel tölti meg, s a célra már ki is szemelte a dél-tiroli és romániai németeket.

A II. világháborúban a krími tatárok mindkét féltől szenvedtek: a szovjet titkosszolgálat, az NKDV még a náci bevonulás előtt kivégezte a börtönökben raboskodó tatár politikai foglyokat. 1944. tavaszára a Vörös Hadsereg visszafoglalta a „németek Gibraltárját”, majd megkezdte a kollaboránsok kivégzését. A krími tatárok az ezt követő időszakot is tragédiaként élték meg. Bár Sztálin már az 1930-as években tömegével telepítette őket Szibériába, 1944-ben, a háború hevében a krími tatárság teljes kitelepítésére adott parancsot. Ivan Szerov belügyminiszter nemcsak ártatlanokat, hanem kommunista, akár a Vörös Hadsereg oldalán harcoló, de még a „Szovjetunió Hőse” kitüntetéssel rendelkező tatárokat is deportált. A visszaemlékezők szerint a lepecsételt vagonokban utazók „szardínia módjára” érkeztek meg új otthonukba, Közép-Ázsiába.

A krímieket emellett Sztálin autonómiájuk elvesztésével is büntette: a félsziget egyszerűen az orosz tagköztársaság egyik „oblasztyja” lett. A több mint fél évezrede a Krímet őshazájuknak tekintő tatárok - bár 1954-től mozgási szabadságukban már nem akadályozták őket - a mai napig küzdenek hazatérésükért, amire a Szovjetunióban gyakorlatilag nem volt lehetőségük.