Hasmóneus-kori romokat találtak Dávid városában
2013. december 5. 08:48
Hasmóneus-kori épület maradványaira bukkantak az Izraeli Régészeti Hatóság szakemberei egy jeruzsálemi ásatáson.
Korábban
Újabb elem került a helyére az ősi Jeruzsálem történetében, miután izraeli régészek Hasmóneus-kori épületromokat találtak a Givati Parking Lot lelőhelyen Jeruzsálem legrégebbi negyedében, Dávid városában. A negyed ontja magából a kincseket, az utóbbi években előkerült egy épület a második templom korából (i.e. 516-i.e.70), számos Bizánc-kori érme, legutóbb pedig egy római kori, 1700 éves átoktábla.
Bár Jeruzsálemben évek óta szisztematikus feltárások folynak, mindezidáig nem sikerült olyan épületet feltárni, amely a Hasmóneus-dinasztia (i.e. 141 - i.e. 37 ) korából származna. A dinasztiaalapító Simon Makkabeus volt, a makkabeus elnevezés pedig Mattatiás főpap harmadik fiának, Júdásnak egy melléknevéből ered és a keresztény szerzőknél jelent meg. A dinasztia i.e. 37-ig, Nagy Heródes hatalomra kerüléséig uralta Júdeát.
A történelmi források - így Iosephus Flavius - leírásaiból a kutatók előtt ugyan eddig is ismert volt a Makkabeus-kori város megléte, de régészeti bizonyítékok - mint például a most megtalált erődítések, kézművestermékek - eddig nem támasztották alá a feltételezést. Az épület - amelynek romjait csak az elmúlt hónapokban sikerült feltárni - négy méter magas, 64 négyzetméter területű, falai 1 méter szélesek. A romok között cserépedényeket és érméket is találtak, utóbbiak az épület pontos korának meghatározásában segítheti a szakértőket, de annyit ma már most tudni, hogy az építkezés az i.e. 2. század elején kezdődött, s a dinasztia idején is folytatódott, amikor a legjelentősebb változtatások mentek végbe rajta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap