Antik iratokat tett közzé a Vatikán
2013. december 3. 17:50 MTI
Antik iratokat tett közzé az interneten a Vatikáni Könyvtár és az Oxfordi Egyetem Bodleian Könyvtára egy nagyszabású digitalizációs program első részeként: a projekt keretében együttesen mintegy másfél millió oldalnyi antik szöveget fognak virtuálisan elérhetővé tenni az intézmények.
A könyvtárak 2012-ben jelentették be a négyéves közös projektet, amelynek keretében digitalizálják gyűjteményeik legfontosabb darabjainak egy részét. A virtuális kollekció három fő területet - héber kéziratok, görög kéziratok és korai nyomtatott könyvek - ölel fel.
A közös tárhelyre (http:/bav.bodleian.ox.ac.uk) elsőként felkerült digitalizált iratok között szerepel a kétkötetes Gutenberg-biblia két példánya - egy-egy mindkét könyvtárból - és egy gyönyörű, 15. századi, kézi festésű, fametszetekkel illusztrált német biblia.
A 3,3 millió dollárból (735 millió forint) megvalósuló kezdeményezést a nemzetközi felsőoktatás támogatására és az információkhoz való hozzáférés demokratizálásra létrejött Polonsky Alapítvány támogatja.
A Vatikáni Könyvtárat 1451-ben alapították és egyike a világ legfontosabb kutatókönyvtárainak. A Bodleian Könyvtár Nagy-Britannia legnagyobb egyetemi könyvtára.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/350fb328bb3b0a93b2d6f363355f1bc9.jpg)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap