A Szajnában akart nyugodni Napóleon
2013. november 7. 10:02 MTI
A remélt ár kétszereséért, 357 ezer euróért kelt el Bonaparte Napóleon végakaratának egyetlen másolata szerdán Párizsban. Az új, nevét elhallgató francia tulajdonos a magángyűjteményében akarja őrizni a becses dokumentumot, amelyben az egykori császár arról rendelkezett, hogy hamvait hőn szeretett népe közelében, Párizsban szórják a Szajnába.
Korábban
Az Artemisia Auctions árverésén került kalapács alá a végakarat két záradékának másolata. A záradékokról Montholon grófja, Napóleon szárnysegédje készített hiteles másolatot 1821. április 16-án Szent Ilona szigetén, nem sokkal Napóleon május 5-én bekövetkezett halála előtt. Az iratokat az teszi különösen értékessé, hogy Napóleon testamentumának ezek az utolsó, még magánkézen lévő passzusai.
Az első klauzula szerint Napóleon arról rendelkezett, hogy hamvait hőn szeretett népe közelében, Párizsban szórják a Szajnába. Ennek ellenére a francia fővárosban az Invalidusok templomában helyezték örök nyugalomra. Napóleon a második záradékban megnevezte végrendeletének végrehajtóit - Montholon mellett Bertrand és Marchand grófokat - és felosztotta Szent Ilonán lévő javait, elkerülendő, hogy az ingóságokat zár alá vegyék. A bútorokat, ékszereket, könyveket és egyéb tárgyakat Napóleon hű támogatóira és az anyjára hagyományozta.
Bonaparte Napóleon több példányt is írt végrendeletéből. Már nagyon gyenge volt, amikor megírta ezt a két záradékot, és szárnysegédjét kérte meg arra, hogy készítsen másolatot, mert attól tartott, hogy az angolok megsemmisítik az eredetit. Montholon ugyanolyan papírt, tintát és tollat használt, mint Napóleon, és több helyen is kézjegyével látta el a másolatot. Napóleon egyébiránt nem tévedett az angolokkal kapcsolatban, a britek ugyan megőrizték a korzikai végrendeletét, de csak évtizedek múltán adták át a franciáknak. A végrendelet eredetije manapság a párizsi nemzeti levéltárban látható.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap