Másfélezer éves indiánkincsek a Titicaca-tóban
2013. október 10. 12:27 MTI
Másfélezer éves emberi csontokat, koponyákat, kerámiákat, valamint arany- és ezüsttárgyakat találtak a Titicaca-tóban kutató régészek. A víz alatti erődökről és a spanyol hódítók elől a kecsua és ajmara indiánok által a tóba rejtett kincsekről évszázadok óta mesélnek Bolíviában.
Korábban
A Huinaimarca Projekt keretében felszínre hozott kétezer csonttöredék és tárgylelet ünnepélyes bemutatását La Pazban Evo Morales bolíviai elnök, az ország kulturális minisztere és belga diplomaták jelenlétében tartották. A ceremónián a régészeti feltárás belga társigazgatója, Christophe Delaere ismertette a rendkívül gazdag leletet - olvasható a Huffington Post honlapján.
A Titicaca-tó bolíviai partjainál felszínre hozott tárgyak egy része 1500 éves. Akadnak köztük ebből a korszakból származó kőtálak, tömjéntartók és állatfigurák. A víz alatti ásatások során a tó más részeiről Delaere szerint 500-800 éves kerámiák és urnák is előkerültek.
A víz alatti erődökről és a spanyol hódítók elől a kecsua és ajmara indiánok által a tóba rejtett kincsekről évszázadok óta mesélnek Bolíviában. Az 1960-as évek végén Jacques-Yves Cousteau járt utána a legendának, a francia felfedező több expedícióval derítette fel a Titicaca-tó víz alatti világát, és a civilizáció nyomaira bukkant.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.