2022. nyár: Mesebeli menyegzők
ITT támogathatsz bennünket

Az 1944-es varsói felkelés magyar emlékei

2013. szeptember 25. 14:07 Tischler János

Nemrégiben néhány magyar vonatkozású dokumentumot kaptam a lengyel fővárosban található Varsói Felkelés Múzeumától. Némelyikük eleve magyarul íródott, a többi pedig lengyelül, szerzőjük minden esetben a felkelést kirobbantó és irányító Honi Hadsereg parancsnoksága. Az összes iratot eredetiben közöljük, a lengyel nyelvűeket a magyar fordítással együtt. Hogy jobban felmérhessük a dokumentumok jelentőségét, tekintsük át a felkelés történetét nemzetközi kontextusban, azután pedig következzék egy rövid leírás a magyar szerepvállalásról.

A "maroknyi gonosztevő kalandja"

"Előbb vagy utóbb, de mindenki megtudja az igazságot arról a maroknyi gonosztevőről, akik a varsói kalandot kieszelték, hogy magukhoz ragadják a hatalmat. Ezek az emberek, kihasználva a varsóiak hiszékenységét, sok embert dobtak csaknem fegyvertelenül a német ágyúk, harckocsik és repülőgépek tüzébe. Olyan helyzet alakult ki, amikor minden újabb nap nem a Varsó felszabadításáért küzdő lengyeleknek kedvez, hanem a hitleristáknak, akik embertelenül irtják a varsói lakosságot" – írta Sztálin Churchill angol miniszterelnöknek és Roosevelt amerikai elnöknek 1944. augusztus 22-én.

A szovjet diktátor az akkor már javában tartó varsói felkelést minősítette „kalandnak”, a „maroknyi gonosztevő” kifejezés a földalatti lengyel állam vezetőire vonatkozott, beleértve a második világháború idején a németek elleni harcra közel 350 000 katonát mozgósító Honi Hadsereg parancsnokait, a „Varsó felszabadításáért küzdő lengyeleknek” pedig a Moszkvához hű lengyel kommunisták kisszámú csoportját nevezte.

A Kreml urának fentebb idézett szóhasználata mit sem változott 1939 szeptembere óta, amikor a hitleri csapatokkal karöltve a szovjet hadsereg lerohanta Lengyelországot, majd a két totalitárius nagyhatalom felosztotta egymás között a lengyel államot. Sztálin számára „ellenforradalmár elem” volt az a sokszázezernyi lengyel, akiket 1939 és 1941 között az ő parancsára deportáltak vagy végeztek ki a birodalomhoz frissen odacsatolt területeken, és „a szovjethatalom engesztelhetetlen és megátalkodott ellenségeként” jellemezte azt a 22 ezernyi hivatásos és tartalékos lengyel katonatisztet, akiket az ő utasítására lőttek agyon 1940 tavaszán Katyńban és a többi szovjet hadifogolytáborban.

Eközben 1939 őszén előbb párizsi, majd londoni székhellyel lengyel emigráns kormány alakult, amelyet a nyugati hatalmak legitimnek és velük szövetségesnek ismertek el. Ez a kormány saját haderővel rendelkezett, valamint egyfajta felettes politikai szervként irányította a megszállt területeken létrehozott lengyel földalatti államot és a Honi Hadsereget. Władysław Sikorski miniszterelnök már az első pillanattól kezdve kényes helyzetben volt a Szovjetunióval kapcsolatos politikáját illetően, különösen miután 1941-ben Hitler lerohanta egykori partnerét, s ezzel, legalábbis papíron, Moszkva is a lengyelek szövetségesévé vált.

A két fél kénytelen-kelletlen felvette egymással a diplomáciai kapcsolatot, amit 1943 nyarán a Szovjetunió mondott fel azzal a hazug és hamis hivatkozással, hogy Sikorski „összejátszik a nácikkal”, amikor azt hangoztatja, hogy a katyńi gyilkosságokat a szovjet állambiztonsági szervek követték el. Ebben az ügyben Sikorski teljesen egyedül maradt, mivel London és Washington számára sokkal lényegesebb volt az együttműködés fenntartása a Kremllel, mint a vele való konfrontáció bármilyen „lengyel kérdésben”. Sőt a katyńi gyilkosságok napvilágra kerüléséből paradox módon maguk az elkövetők húztak hasznot, Sztálinnak ugyanis sikerült hiteltelenítenie és súlytalanná tennie az emigráns kormányt, és a „szolgálatkész” lengyel kommunistákat innentől fogva anélkül vezethette be a játszmába, hogy szövetségesei neheztelését kivívta volna.

Az emigráns kormány eljelentéktelenedését látványosan felgyorsította Sikorski egészében máig nem tisztázott halálos balesete Gibraltár felett 1943 kora nyarán, ami – bármily furcsa is ezt leírni – a németellenes koalíció minden tagjának kapóra jött. Katyń óta kényelmetlen szövetséges volt az Egyesült Államok és kiváltképp Nagy-Britannia számára, Moszkva pedig megszabadult egy kellemetlenül következetes politikustól. A Sikorskit követő Stanisław Mikołajczyk mozgástere szinte a nullára csökkent azzal párhuzamosan, ahogy a Vörös Hadsereg a németeket nyugat felé szorítva a mai Lengyelország területére lépett, s egyszerre viselkedett felszabadítóként és elnyomóként. Ez utóbbit teljes kegyetlenségében leginkább a lengyel földalatti állam és a Honi Hadsereg tagjai tapasztalhatták meg, akikkel gyakorlatilag ellenségként bántak, még akkor is, ha azok felajánlották együttműködésüket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. nyár: Mesebeli menyegzők
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár