Rossz helyen keresték az egyik legfontosabb brit csata helyét
2013. augusztus 22. 15:07
A britek sokáig a leicestershire-i Ambion Hillnél emlékeztek meg a rózsák háborúját lezáró, és a Tudorok uralkodását elhozó bosworthi ütközetre (1485). Ez volt egyébként az utolsó alkalom, hogy egy brit uralkodó csatatéren esett el, ahogy azt Shakespeare III. Richard című darabjában is megörökítette. A csata és III. Richard körül az utóbbi hónapokban óriási médiafelhajtás volt, köszönhetően annak, hogy a Leicesteri Egyetem szakértőinek sikerült azonosítaniuk a király szeptemberben megtalált maradványait.
Korábban
Új könyvükben (Bosworth 1485: A Battlefield Rediscovered) Glenn Foard és Anne Curry azt állítják, hogy a csatára a korábban gondolttól nagyjából másfél kilométerre kerülhetett sor. Ennek persze a helyiek nem örülnek, hiszen Ambion Hillnél az elmúlt években egy pazar látogatóközpontot húztak fel. A kérdéssel kapcsolatban egyébként évek óta szakmai viták dúlnak: egy harmadik elmélet a mostaniaktól 15 kilométerre, Atherstone-ba helyezi az összecsapást, ahol a dokumentumok szerint VII. Henrik csapatai az összecsapás előtt táboroztak.
Az elmélet nem új, már 2009-ben, miután egy 30 mm-es ólomgolyó is előkerült, felmerült, hogy csatát nem ott vívták, ahol a britek emlékeznek rá. A leletek között találtak egy jelvényt is, rajta a királyi címerállattal, a vaddisznóval (ezt valószínűleg egy olyan lovag viselte, aki Richard mellett lovagolt a döntő ütközetben). A fémdetektoros kutatással sikerült igazolni, hogy csatára nem Ambion Hillnél, hanem egy alacsonyan fekvő területen, egy római út mellett, a később Fen Hole-nak nevezett mocsárhoz közel került sor. III. Richard valószínűleg azért választotta ezt a helyet, mert úgy gondolta, hogy a tüzérség itt lesz a leghatékonyabb. VII. Henrik azonban ügyes manőverezéssel kikerülte az ágyútüzet és megtámadta Richard seregének szárnyát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.