Vietnamban ingyenes lett a marxizmus-leninizmus szak
2013. augusztus 15. 10:48 MTI
A munkaerőpiaci igények miatt az utóbbi időben erősen visszaszorult a marxizmust-leninizmust tanulók száma Vietnamban. A kommunista kormány ezért ingyenessé tette a szakot, hogy vonzóbbá váljon a hallgatók számára.
Korábban
Nguyen Tan Dung miniszterelnök a múlt hónapban írta alá azt a rendeletet, amely az állami egyetemeken ingyenes képzést biztosít azok számára, akik vállalják hogy négy éven keresztül az ország "forradalmi hőse", Ho Si Minh, valamint Marx és Lenin eszméit fogják tanulmányozni. A hallgatók messzire elkerülik a marxizmus-leninizmust, mert a munkaerő-piacnak nincs szüksége az ezen a szakon végzettekre.
"A kommunikáció, a turizmus, a nemzetközi tanulmányok és az angol szak jóval népszerűbb, mivel a hallgatók többsége meg van róla győződve, hogy ilyen végzettséggel nagyobb eséllyel tud elhelyezkedni, és jobban fizető munkahelyet talál" - mondta el Pham Tan Ha, a Ho Si Minh-városi Társadalom- és Humántudományi Egyetem tanulmányi és felvételi osztályának vezetője. A vietnami kormány rendelete a marxizmus-leninizmus mellett tandíjmentessé tett egyes egészségügyi képzéseket is. A tandíj, amely alól a hallgatók egy része így mentesül, nagyjából évi 200 dollár (45 ezer forint).
Vietnamot évtizedek óta a kommunista párt irányítja, de Kínához hasonlóan az 1980-as években szabadpiaci reformokat vezettek be, amelyek hatására nagymértékben átalakult a délkelet-ázsiai ország gazdasága. A kommunista örökség hatása ma már inkább csak az óriási és kevéssé hatékony állami szektorban, az elnyomó államapparátusban, Vietnam nemzetközi kapcsolataiban, valamint a szovjet érát idéző köztéri szobraiban és épületeiben mutatkozik meg.
Vietnam 90 millió lakosának több mint 60 százaléka harminc éven aluli. Ez a kedvező demográfiai helyzet a gyors gazdasági növekedés alapja lehetne, a munkáltatók azonban panaszkodnak amiatt, hogy szerintük a vietnami egyetemi képzés alacsony színvonalú. Az állami intézmények mellett az országban sok magánegyetem is működik, a tehetős családok gyerekei azonban általában inkább külföldi képzéseket választanak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.