Ontja magából a kincseket III. Richard sírja
2013. augusztus 2. 08:02
A régészek befejezték az egy hónapja tartó ásatásokat III. Richard sírjánál, ami sokkal nagyobb területen folyt, mint amikor tavaly augusztusban, a középkori angol uralkodó feltételezett csontjainak megtalálásával megkezdődtek a munkálatok.
Korábban
Mint ahogy arról a héten beszámoltunk, a Leicesteri Egyetem munkatársai az 1485-ben ehunyt angol uralkodó sírja mellett egy rejtélyes kőkoporsót találtak, benne egy ólomból készült koporsóval. Ezt megküldték további vizsgálatokra, mivel nem tudni, hogy kit - egy középkori lovagot, esetleg a rendház egyik vezetőjét - rejti az egyedülálló kettős koporsó.
A második szelvény megnyitása óta messze ez a legnagyobb szenzáció, de Richard végső nyughelye, a Grey Friars ferences rendház egykori területe még tartogat meglepetéseket, a szentély alatt ugyanis két másik csontváz is előkerült. A régészek egy 25 méterszer 17 méteres árkot ástak a leicesteri városháza autóparkolója és a volt Alderman Newton School parkolója között. Még augusztus végén fal-, illetve később ablakkeret-, ablaküveg- és padlócsempemaradványokat találtak, amelyek a kerengő részei lehettek.
A kettős koporsó
Szeptember elején a kutatócsoport az egykori leicesteri polgármester, Robert Herrick kertjének nyomaira bukkant. Herrick háza a 17. században állt a Grey Friars területén, ahol kerámiadarabokat, fémeket és üvegeket is találtak. Természetesen ezzel még közel sem ért véget a munka, hiszen a feltárt csempemaradványokat, a kerámiákat és a többi tárgyi emléket az emberi maradványokkal együtt meg kell tisztítani, majd katalogizálják és elemzik őket.
Egy tóken
A lényegében tavaly nyár óta folyamatosan tartó ásatások iránt óriási az érdeklődés, amit jól mutat, hogy olyan távoli pontokról érkeznek megtekinteni a lelőhelyen folyó munkát, mint Kanada, Litvánia, vagy éppen Új-Zéland. Jelenleg a vezető brit építőipari cég, a Morgan Sindall egy látogatóközpont kialakítását végzi a területen; ez ha elkészül, az összes olyan tárgyat be fogja mutatni, amit a szakemberek a Grey Friars romjai alatt találtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.