Megkezdődhet a diósgyőri vár felújítása
2013. augusztus 1. 10:19 MTI
Megkezdődhet a diósgyőri vár felújítása, miután a Közbeszerzési Döntőbizottság elutasította a Laki Épületszobrász Zrt. által benyújtott jogorvoslati kérelmet a "Diósgyőri vár - Belső vár rekonstrukciója" közbeszerzési eljárása ügyében, és a határozat ellen fellebbezésnek, újrafelvételi eljárásnak nincs helye - tájékoztott a miskolci polgármesteri hivatal.
A vár rekonstrukciójának szerződését várhatóan augusztus 7-én írja alá Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a nyertes kivitelezővel, a ZERON Zrt.-vel, ezt követően elkezdődhet a műemlék felújítása.
A miskolci önkormányzat a Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztés 2 milliárd 472 millió forintos projekthez 1,999 milliárd forintot nyert. A program egyebek mellett tartalmazza a diósgyőri vár rekonstrukcióját, lovagi tornák terének megépítését, vásártér kialakítását és a lillafüredi függőkert megújítását.
A tervek szerint megújul a vár mind a négy szárnya, helyreállítják a lovagtermet, a kápolnát, kiállító tereket alakítanak ki és külső várszínház is létesül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.