Hogy hívták a kutyákat a középkorban?

2013. július 1. 08:41

Őseink a középkorban a kutyák mellett macskákat, madarakat, sőt még majmokat is tartottak. Habár elsősorban meghatározott feladata volt minden állatnak – például segítséget nyújtott a vadászatok során vagy a nemkívánatos kártevők ház körüli irtását végezte el – sok forrás szerint a "munkakapcsolaton" kívül a tulajdonosok igen nagy szeretettel fordultak a háziállatok felé, amit a névadások is tükröznek.

Kutyaábrázolás egy 14. századi cseh kódexben

Korábban

Elszórtan a középkori szövegekben lehet találni arra forrásokat, hogy a középkorban kedveskedő beceneveket adtak a háziállatoknak. Angliában a kutyáikat leggyakrabban a következő neveken hívták az emberek: Whitefoot (fehérmancs), Hardy (bátor), Jakke, Bo és Terri. VIII. Henrik egyik feleségének, Boleyn Annának egy Purkoy nevű kutyája volt, amely a nevét a francia „pourquoi” (jelentése: miért) szóból kapta, mivel az eb nagyon kíváncsi természetű volt.

A 15. század elején Edvárd, York hercege a The Master of Game című írásában, amellett hogy kifejtette, miként kell bánni egy kutyával, illetve hogyan lehet használni a négylábúakat a vadászat alkalmával, egy 1100 kutyanevet tartalmazó listát is közzétett. Többek között a Troy, Amiable (Kedves), Nameless (Névtelen), Clenche (Kampó) és a Bragge (Hencegő) nevek kaptak helyet a felsorolásban.

Svájcban 1504-ben egy fesztivál kapcsán egy 80 nevet tartalmazó lista került elő, itt a legnépszerűbb kutyanév a Herceg volt, de gyakran előfordult még a Vénusz és a Szerencse is. Néhány kutyát pedig a tulajdonosáról neveztek el: a lakatos jószágát Hemmerlinek (Kis Kalapács), a fuvaros ebét pedig Speichlinek (Küllőcske) hívták.

A köznéphez hasonlóan a középkori uralkodók is odavoltak a kutyákért. III. Gonzaga Lajos, Mantova uralkodójának egy Rubino és egy Bellina nevű ebe volt; amikor az előbbi elpusztult, a bánatos városvezető elrendelte, hogy koporsóba temessék el szeretett jószágát, amely később még egy sírkövet is kapott. A kutyák köré sokszor még legendák is fonódtak: Stephen de Bourbon egyik írásában megemlíti, hogy Lyon környékén a francia parasztok egy Guinefort nevű „szent” kutya sírját látogatták, ahol csodák történtek, mivel állítólag a csecsemőket tudja meggyógyítani a kutyasírhely.

Középkori macskaábrázolás

A középkori Angliában a házimacskák „Gyb” néven is ismertek voltak, amely a Gilbert név egyik becézése, hiszen leggyakrabban ezen a néven szólították a polgárok kedvenc cicáikat. Eközben Franciaországban a Tibers vagy Tibert becenevet használták a macskák szólítására. Ezeken kívül még gyakori macskanév volt a Pici, a Martino (Isabella d’Este kedvenc háziállata), a Kis Miau, a Lángocska és a Lábacska, de egy ír szerzetes közösség a 9. században például Pangur bán néven szólította egérfogóját.