Miért rettegett Európa sokáig a paradicsomtól?

2013. június 25. 12:23

Urbánus legendák egész sora próbálta "befeketíteni" a paradicsomot az újkorban, de tudományos értekezés is sokat tett azért, hogy Angliában és Amerikában kétszáz éven át "indexen" legyen. Eleinte inkább kertekben, díszítőelemként használták, csak később tanulták meg az európai és amerikai földművelők a köznyelvben mérgező almának nevezett zöldség termesztésének csínját-bínját.

Korábban

Talán kevesen tudják, de a paradicsom még az 1700-as években is „rettegett” növénynek számított Európa-szerte. A mérgező alma becenév onnan eredt, hogy a városi legendák szerint miután az arisztokraták ettek belőle, megbetegedtek és meghaltak tőle, ma már azonban tudjuk, hogy a rejtélyes halálesetek a magas ólomtartalmú, ónötvözetből készült tálak miatt következtek be. A paradicsom ugyanis magas savtartalmú, így gyakorlatilag „kilúgozta” a tányérokat.

A paradicsom egyik legkorábbi európai említése Pietro Andrae Matthioli olasz növénygyűjtő nevéhez fűződik, ő sorolta be a rosszhírű mérgező nadragulya és mandragóra családjába a zöldséget. A mandragóra vagy szerencsegyökér ráadásul afrodiziákum, azaz olyan anyag, amely a hiedelmek szerint élénkíti a nemi vágyat és a nemi aktivitást, a középkorban a termékenység jelképe volt, fájdalomcsillapítóként is alkalmazták, bogyóit az arabok az „ördög almájának” nevezték.

Matthioli osztályozásának komoly következményei lettek, ugyanis a burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozó zöldségekről – amilyen a padlizsán is – hamar elterjedt, hogy méreganyagot tartalmaznak és élénkítik a nemi vágyat. Andrew F. Smith The Tomato in America: Early History, Culture, and Cookery című könyvéből kiderül, hogy a kegyelemdöfést John Gerard 1597-es Herball című értekezése adta meg, miután a szerző ebben a paradicsom leveleit és szárát mérgezőnek írta le. Gerardnak nem ez volt az egyetlen bűne: súlyos plágiumot vétett, amikor Rembert Dodoens és Charles de l’Écluse botanikusok 1553-as könyvéből idézett, félrefordított és téves következtetésekre jutott, aminek következtében Amerikában és Angliában a paradicsomot 200 évig tudatosan kerülték az emberek.

A paradicsomot – amelynek őshazája Közép- és Dél-Amerika, az aztékok a források szerint már a 8. században ismerték és fogyasztották – Európában a 16. század végén ismerték meg, Spanyolországon, Portugálián és Itálián keresztül terjedt el a kontinensen – egyesek szerint az első magokat maga Cortez hozta be 1519-ben. Ázsiába, Afrikába, Ausztráliába spanyol, portugál, illetve angol kereskedők vitték el a 17-18. században. Hazai források először 1649-ben Pozsonyban említik, valószínűleg párhuzamosan olasz-német, illetve balkáni közvetítéssel terjedt el Magyarországon.

A paradicsomot egészen a 19. század végéig szinte kizárólag díszítőelemnek termesztették. Az Egyesült Államokban először William Salmon Botanologia (1710) című értekezésében bukkan fel a paradicsom, amely a már ismert mítoszok és kétségek közepette fokozatosan meghódította a brit kolóniák földjeit. 1822-re már több száz, „paradicsomos” recept forgott közszájon, a zöldség mérgező tulajdonságával kapcsolatos szóbeszédek azonban csak nem akartak alábbhagyni. 1830-ban a méreg "helyét" egy paradicsomkedvelő hernyó, a Green Tomato Worm vette át. A Syracuse Standard például arról cikkezett, hogy egy New York-i férfi, bizonyos Dr. Fuller 15 centiméter hosszú hernyót talált kertjében; az „emberiség új ellensége” – idézet Fullertől – állítólag köpettel mérgezi meg áldozatát, aki néhány órán belül meghal.

A paradicsom reputációját ez sem tudta kikezdeni, a pizza és a konzervparadicsom "feltalálása" új lendületet adott a zöldség termesztésének. Töretlen népszerűségét mutatja, hogy ma már számtalan formában fogyasztják, évente pedig másfél milliárd tonna kerül kereskedelmi forgalomba. Magyarországon az utóbbi 70-80 esztendőben egyre jelentősebb helyet foglal el a hazai táplálkozásban. Előbb csupán ételízesítésre és sűrített, konzervált állapotban használták, az első világháborút követő évektől nyersen, salátának is fogyasztják.