Újra tündökölnek a föníciai faragványok
2013. június 12. 14:00
Kutatók "visszaállították" a föníciai Arszlán Tas városában talált elefántcsont-faragványok eredeti színeit.
Korábban
Arszlán Tas az arameusok vaskori királyságának központja volt, az időszámításunk előtti 9. században az asszírok hódították meg. A mai Szíria északi részén (Aleppó kormányzóság) található régészeti lelőhely Ain al-Arab városa mellett, az Eufrátesztől 30 kilométerre keletre helyezkedik el.
A területet először a Francis Rawdon Chesney vezette 1836-os expedíció során vizsgálták meg, de az első feltárásokra 1928-ig kellett várni: François Thureau-Dangin két ásatási szezonon át tárta fel Arszlán Tast. A helyszínen eddig késő asszír palotákat, egy Istár-szentélyt és a város nevét adó (Kőoroszlán), kőoroszlánokkal díszített kapukat tártak fel.
Az 1928-as expedíció legjelentősebb felfedezéseinek az Aleppói Régészeti Múzeumban és a párizsi Louvre-ban őrzött, az egyiptomi és a közel-keleti művészeti jegyeket ötvöző, elefántcsontból faragott műalkotások számítanak. Talán éppen „szürkeségük” miatt, de évtizedeken át nem sokat törődtek velük, mígnem egy kutatócsoport úgy döntött, „visszahozza” a faragványok eredeti színét – olvasható az Analytical Chemistry című tudományos szaklap legújabb számában.
A szakemberek Color X rayCamera (CXC) segítségével a faragványok felületén található, emberi szem által nem észlelhető fémnyomok eloszlását tudták megállapítani. A mikroszkopikus elemzések festékmaradványokat ugyan nem mutattak ki, de a kémiai elemek maradványát sikerült azonosítani.
Ezek az anyagok megtalálhatók az ókorban használt festékekben, így az egyiptomi kékben és a vörösvasércben, s mivel sem az elefántcsontban, sem pedig a földben nem mutatták ki, minden bizonnyal a felületre vitt festékekből maradtak vissza. Az egyik kutató, Ina Reiche kémikus elmondása szerint a leletek nagyon ritkák, művészettörténészek pedig a legszebb elefántcsont-faragványoknak tartják őket a korból.
Szakértők régóta sejtik, hogy az oroszlánfejek, amulettek és egyéb tárgyak a monokróm bézs helyett színpompás alkotások voltak, de a technikai fejlődés csak most tette lehetővé, hogy az eredeti színeket a felület roncsolása nélkül mutassák meg. A föníciai faragványok mellett a kutatók reményei szerint hamarosan akár olyan felbecsülhetetlen értékű alkotásoknál is lehet alkalmazni a technikát, mint például a híres Elgin-márványok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap