2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Híres állatok a történelemben

2013. június 10. 16:26

Balto, az életmentő

1925 hideg telén az Egyesült Államokhoz tartozó nyugat-alaszkai Nome inuit régióban hatalmas diftériajárvány ütötte fel a fejét. A térség egyetlen orvosa, Curtis Welch – miután 1924 nyarán a rendelkezésére álló nyolcezer egységnyi diftéria elleni oltás szavatossága lejárt – újakat rendelt, ám azok nem érkeztek meg időben, a hó pedig már majdnem teljesen elzárta a térséget. Az ellenszer nélkül Nome városának gyermekeire a biztos halál várt.

Az 1085 kilométer távolságra lévő Nenanából húsz kutyaszáncsapat összesen százötven kutyájával indult meg az ún. szérumfutás, mivel már csak ily módon lehetett megközelíteni a települést. A csapatoknak szélsőséges időjárással, kemény faggyal és hóviharokkal kellett szembenézniük, végül öt és fél nap után a Balto nevű szibériai husky „vezette” szán ért be elsőként, megmentve több ezer ember életét. Az esemény bejárta a világsajtót, s nagy lendületet adott a védőoltások elterjesztéséért folytatott kampánynak. Balto szobra ma a New York-i Central Parkban áll.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár