Pécs nem tudta megmenteni zsidó közösségét
2013. május 10. 10:39
A második világháború idején elhurcolt baranyai zsidó emberekről emlékeztek meg csütörtökön Pécsen, a városi gettó létrehozásának 69. évfordulóján.
Korábban
A római katolikus Szent Egyed Közösség, valamint a Pécsi Zsidó Hitközség által szervezett esemény több száz résztvevője a ferencesek templomától a zsinagógáig vonult, hogy így tisztelegjen a városban és annak környékén élt mintegy négyezer ember előtt, akiket 1944-ben a vasútállomáshoz közeli gettóba, laktanyába és lóistállókba zártak, hogy onnan az év július 4-én deportálják őket. Az emlékezők között volt Konrád György Kossuth-díjas író, továbbá Pécs több vezető politikusa, országgyűlési képviselője is.
Hoppál Péter, parlamenti képviselő a zsinagógában mondott beszédében a fasizmus és a kommunizmus bűnei miatt az emberiség történelmének legsötétebb időszakának nevezte a 20. századot. Úgy vélte: nem szabad érzéketlennek lenni, mindent el kell követni, hogy a következő generációk is megismerjék e korszak történelmét, és megőrizzék, bemutassák a zsidók örökségét.
Utalt rá, hogy Pécsnek a 19. században erős zsidó közössége volt, amely 1869-ben zsinagógát épített. A zsidó lakosság száma a 19-20. század fordulóján elérte az összlakosság 10 százalékát. Hozzátette: a város mégsem tett vagy nem tudott tenni semmit, hogy e közösség tagjainak 1944-ben ne kelljen marhavagonokba szállniuk.
Schönberger András pécsi főrabbi úgy véli, az emlékezés nehéz ugyan, de segít tanulni a történtekből. Emlékezni kell a múlt fájdalmára, hogy ne jöjjön elő újra, de nem szabad felmenteni a bűnösöket, mert azzal meggyaláznák a bajba jutott zsidóknak segítő kezet nyújtók cselekedeteit - mondta. A főrabbi hangsúlyozta, hogy minden kisebbséget, csoportot el kell fogadni annak, aminek gondolja, vallja magát, nem lehet újra és újra kirekeszteni. Szomorúságának adott hangot, hogy a holokauszt miatt nemzedékek hiányoznak a zsidó közösségből. Azok, akiket elpusztítottak, és azok, akik emiatt meg sem születhettek.

Nagy János, a Szent Egyed Közösség pécsi vezetője arról szólt, hogy bár a több mint 400 ezer magyar zsidó megölése miatt Magyarország a lakosságának öt százalékát veszítette el, az antiszemitizmus mint ostobaság újra és újra erőre kap. Megítélése szerint az antiszemitizmussal és a cigányellenességgel szemben a megoldás a barátság, a kedvesség, a tanulás, a kultúra lehet.
A megemlékezésen felolvasták Schweitzer József levelét, a nyugalmazott országos főrabbi arra buzdította az egybegyűlteket, hogy emlékezzenek a rémtettekre, az azokban "ártatlanok" iránt ne érezzenek haragot, s fogjanak össze a béke szolgálatában. A résztvevőket szintén levélben üdvözlő Udvardy György római katolikus pécsi megyés püspök azt hangsúlyozta: a zsidók elhurcolása és elpusztítása megrendítette az emberi jóságba, igazságosságosságba és a szép jövőbe vetett bizakodást. Az emlékezés félelem nélküli jövőt teremt, ahol az ember értékeli, megbecsüli saját és társai életét.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Földalatti szárnyakkal bővül a spártai régészeti múzeum 12:19
- A pénzhamisítók rémálma volt Benjamin Franklin 11:53
- Donald Trump nevét kapja egy jeruzsálemi régészeti központ 11:11
- Minden eddig hittnél korábban használhatott tüzet a Homo erectus 10:29
- Japán legrégebbi vasfűrészét azonosították Fukui prefektúrában 09:57
- Járványügyi gócpontok lehettek a római katonai táborok 09:09
- Ritka római aranygyűrű került a Somerset Múzeum gyűjteményébe 08:11
- Temetkezési dísznek készültek a Silla királyság aranykoronái 07:19













