Rekonstruálták a Bábel előtti ősnyelvet
2013. május 7. 15:50
Európa és Ázsia lakóinak ősei egy közös nyelvet beszéltek 15 ezer évvel ezelőtt - állítják brit kutatók, akik megnevezték azt a 23 szót is, amit alapszóként a kőkori embert is ismert.
Korábban
A kutatóknak olyan szavakat sikerült rekonstruálniuk, mint az „anya”, a „férfi” és a „húzni”; ezeket az ősi, vadászó-gyűjtögető életmódot folytató népek is használták, olyan helyeken, mint például a Kaukázus térsége. A Proceedings of the National Academy of Sciences májusi számában közölt lista segítségével a kutatók reményei szerint előbb-utóbb sikerül végigkövetniük az ősi közösségek vándorlását és az egymás közötti kapcsolatfelvételeket is.
A közös ősnyelv elmélete legalább a Biblia idejéig megy vissza. Mózes első könyve 11. fejezetének elbeszélése szerint Noé leszármazottai, akik még mind egy nyelvet beszéltek, Sineár földjére mentek és ott egy várost, illetve egy olyan tornyot akartak építeni, amelynek csúcsa az égig ér – ez lett volna Bábel. A Teremtő azonban meghiúsította törekvésüket és megbüntette elbizakodottságukat azzal, hogy összezavarta nyelvüket, így nem értették meg egymást és szétszéledtek a földön.
A nyelvészek között messze nincs ilyen konszenzus a közös ősnyelv létezésével kapcsolatban. A legtöbb szakember úgy véli, hogy egy nyelv eredetét legfeljebb három-vagy négyezer évig lehet visszakövetni. Egy nemzetközi kutatócsapat tavaly jelentette be, hogy az angol, a spanyol, a görög, a német vagy perzsa és még több más indoeurópai nyelv egy közös forrásból, mégpedig a mai Törökország területén lévő Anatóliából származik, s 9500 évvel ezelőtt innen terjedt szét a világ távoli tájaira.
Mark Pagel (Readingi Egyetem) és kollégái a PNAS cikke szerint azt képzelték el, hogy a nyelv a biológiai evolúció mintájára változik, s ha így van, akkor a fentebb említett, a társadalmi kapcsolatokra utaló alapszavak bizonyára lassabban alakultak át. Pagelék egy korábbi kutatásuk során a modern nyelvek szavainak változásait követték nyomon, meghatározták az alapszavakat és megállapították a nyelvek egymáshoz való viszonyát.
Az előfordulás gyakorisága alapján osztályozott szavak körében feltűnő a p és az a f hangok cserélődése (a latin „pater”-ből így lett a „father”, azaz apa). A kutatók összesen 23 olyan szót (én, anya, kéz, férfi, tűz, hallani) jelöltek meg, amiket a kőkori ősök hasonlóan ejtettek ki, így ha visszamennénk az időben, néhány egyszerű mondattal talán megérthetnénk magukat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.