Így épült a vas és acél országa
A második világháborút követő újjáépítési célból 1947-ben megkezdett 3 éves terv sikeréből kiindulva 1949-ben a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) a program lezárása mellett döntött. Már az előbbi programban is nagy hangsúlyt fektettek a nehézipar helyreállítására és fejlesztésére, ám az 1948-as politikai és azt ezt kísérő gazdasági fordulatnak (államosítások) köszönhetően az MDP-nél immáron egyértelműen a nehézipari beruházások kerültek előtérbe. Mindezt jól szimbolizálja Gerő Ernő kijelentése, mely szerint Magyarországot a „vas és acél országává” kell tenni. Ennek keretében a legnagyobb hangsúlyt elsősorban a kohászatra és másodrészt pedig a gépgyártásra kívánták fektetni.
Építsd a szocializmust!
A nehézipar fejlesztését a Szovjetunió és a nyugati demokráciák közti viszony megromlása (NATO megalapítása: 1949) is elősegítették. Az intézményi feltételek is adottak voltak. A gazdaság legfőbb irányító szervei, a Népgazdasági Tanács, valamint az Országos Tervhivatal (OTH) megfelelő alapot teremtett a szovjet mintájú tervutasításos rendszer bevezetésére. Mindennek megvalósítása az 1950. január 1-i hatállyal meghirdetett az első 5 éves tervben öltött testet.
Az országgyűlés által 1949. évi XXV. törvénycikkben törvényerőre emelt program legfőbb célkitűzése volt a: „(1) Magyarország iparosításának meggyorsítását, elsősorban a nehéz- és gépipar fejlesztését, mert ez a könnyűipar fejlesztésének, a mezőgazdaság gépesítésének és szocialista átszervezésének, a közlekedés korszerűsítésének feltétele. Ez a döntő belső feltétele népünk további gazdasági és kulturális felemelkedésének is, népi államunk és nemzeti függetlenségünk megszilárdításának és biztosításának, a szocializmus építésének hazánkban.”
Ennek keretében a gazdasági beruházásokra szánt 50,9 millárd forintból több mint 18,3 millárd forintot a nehézipar fejlesztésre fordítottak. A törvényben tételesen lefektetik az 1954-ig elérendő beruházási és gyártási előirányzatokat. A 8. § (2) bekezdésében a kohászati beruházások legfontosabbikaként külön kiemelik egy Mohácson létesítendő teljes spektrumú kombinát létesítését is. Utóbbi megvalósításának levezénylésére hozta létre a kormány 1949. február végén a 64/1949. sz. Minisztertanácsi határozattal a Nehézipari Beruházási Nemzeti Vállalatot (NEB). Az alapítólevél a vállalat főbb feladatának a „kohászatban, a vas-, fém- és gépgyártásban létesítendő nagyobb, döntő fontosságú beruházások irányítása és lebonyolítása”-t jelölte meg. Jogköréről azonban csak azt tudhatjuk meg, hogy 500 000 forintot meghaladó jogügylet, valamint 200 000 forintot meghaladó visszatérő támogatás kifizetése esetén a középirányító felügyeleti szerv a Nehézipari Igazgatóság engedélyére volt szükség.
A Nehézipari Beruházási Vállalat első irányító irodája 1950-ben
Ezt követően további beruházási vállalatok alakultak, ám a működésüket szabályozó jogszabály csak 1949. szeptember 1-jén született meg. A létesítésük célja: „A beruházási nemzeti vállalatok létrehozásának célja az volt, hogy a termelést irányító szervek tehermentesítve legyenek a beruházások nagy és szövevényes problémájától” volt. A határozat szerint minden nagyobb vállalat rendelkezhet beruházási n.v.-vel, míg a kisebbek esetén több céghez tartozik majd egy beruházási n.v. A beruházási nemzeti vállalatok az illetékes miniszter felügyelete alá tartoztak. Legfőbb feladatuk a beruházással kapcsolatos összes teendők (tervezési és szállítási szerződések megkötése, beruházási hitelkeret kezelése, alvállalkozók koordinálása és a szükséges pénzügyi és egyébtervek elkészítése) elvégzése volt.
Amennyiben székhelyük nem egyezett meg a beruházás helyszínével, kirendeltséget kellett felállítaniuk, valamint a hitelkeret túllépése miatt az Országos Tervhivatalhoz fordulhattak. A határozat előírja az újonnan létesülő vállalatok számára, hogy vezetőik már az üzemkezdés előtt fél/egy élvvel korábban ki legyenek nevezve, hogy mire megkezdődik a munka a személyi állomány biztosítva legyen. Utóbbiakat a beruházási nemzeti vállalatoknak be kell vonnia az építkezésbe is. A határozat III. fejezete ugyanakkor nyitva hagyja a lehetőséget, hogy egyes beruházási nemzeti vállalatok további jogosítványokat kapjanak.
A NEB az illetékes iparügyi minisztérium alá tartozott, de kiemelt besorolásának következtében a minisztériumi főosztályokkal egyenrangú szinten helyezkedett el és ezáltal közvetlenül az egyik miniszter-helyettes alá tartozott. Az Országos Tervhivatal (OTH) 0055/1950/k. számú rendelete értelmében ezt követően a Sztálin Vasmű építését végző vállalatot kiemelten, „HM” munkát végző cégként kell kezelni. Helyzetének kiemelt voltát erősítette a vállalat vezetőjének, Sebestyén Jánosnak a személye, aki 1953-tól miniszteri biztossá nevezték ki és több esetben is egyeztetéseket folytatott Moszkvában a sztálinvárosi építkezések ügyében. A külkapcsolatok területén is nagyobb szabadsággal rendelkezett a Nehézipari Beruházási Nemzeti Vállalat.
Sebestyén igyekezett a legmegfelelőbb embereket maga köré gyűjteni, akik nagyrészt a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. szakértői gárdájából (Dancsházi Gusztáv, Tóth Sarudi Béla, Tetmayer Alfréd, Éles László, Szeles László, Pilter Pál, Claus Alajos) kerültek ki. Az eredetileg 70 fős állománnyal tervezett vállalat 1950 végére már közel 100 főt foglalkoztatott. Zömüket más gyárakból helyezték át, vagy pedig a beruházás helyszínéről vették saját állományba. A szervezettséggel azonban számos gond akadt. Az Állami Ellenőrzési Központ több estben is megrótta a vállalatot annak szervezeti hiányosságai miatt. Nem alakult túl jól az együttműködés a többi vállalattal sem, amelyek maguk akarták irányítani a saját vállalatuknál megvalósuló beruházásokat.
A Sztálin Vasmű várossá emelte Dunapentelét
Már a II. világháború előtt felmerült egy új, főként acélgyártással foglakozó vasmű létesítésének ötlete, mely tehermentesíthetné a diósgyőri üzemet. Az Iparügyi Minisztérium végül 1943-ban Győrt jelölte ki helyszínként a MÁVAG „F” vasmű megépítésére. A feladat nagy volumenére tekintettel a MÁVAG bevonta a tervezésbe az egyik leghíresebb amerikai tervező és kivitelező cégének Berlini fiókját a Deutsche-Brassert GmbH-t. A talajrendezést követően az építkezés is hamar megindult, ám a folyamatos angol-amerikai bombázások miatt új helyszínt kellett keresni. Ennek kiválasztása ugyan megtörtént (Mohács), de a front előrehaladása miatt a terv nem valósulhatott meg.
A háború végeztével az újjáépítés, a jóvátétel később pedig a nehézipari beruházások növekedése és az első 5 éves terv ismét előtérbe helyezte az új kohászati kombinát létesítésének megvalósítását. Az 1949-es vizsgálatok értelmében a választás először ismét Mohácsra esett. A NEB mohácsi irodájának felállítását követően meg is kezdődtek a kisajátítások, valamint az első talajmunkák. Az építéshez az 1949. július 26-án megkötött magyar–szovjet egyezménynek köszönhetően a Szovjetunió technikai és egyéb jellegű segítségét is megszerezték.
1949 decemberében tekintettel, a Jugoszláviával való konfliktus kiéleződésére az MDP KV úgy döntött, hogy az új vasmű Mohács helyett Dunapentele nevű település mellett fog felépülni. Az Iparterv 1950. január 12-re elkészített tervei alapján a Szovjetunió nagy tervezőcégei (Gipromez, Giprokoksz) megkezdték a kohászati kombinát vezértervének elkészítését, mely végül 1950 novemberére jutott el Magyarországra. A tervekből egy igen széles körű termelési profillal rendelkező vasmű képe bontakozott ki, melyben a hengerelt termékek gyártása mellett ércelőkészítő-, kokszoló-, tömörítő-, vegyi- és elektromos művet is létesítenének, kiegészítve egy gépgyártással is foglalkozó üzemmel.
A Dunai Vasmű nagyolvasztójának építése 1951-ben
Az előkészítő munkálatok ugyan már 1950. május 2-val megkezdődtek, az egész országot megmozgató építkezés lényegi része 1950 végén indult meg. A leendő gyár ideiglenesen a Dunai Vasmű Nemzeti Vállalat elnevezést kapta. Az építkezés szervezése időnként meghaladta a NEB erejét is. Jelentésekben sokat panaszkodnak a szervezetlenség, a géphiány, az aratás miatt kiesett munkaerő miatt. Ekkorra a dunapentelei beruházás az ország érdeklődésének középpontjává vált. Az MDP ifjúsági szervezetiből és más gyárakból is tömegesen vezényeltek át munkaerőt az építkezéshez.
A munkálatokról számos propagandafilm is készült. A koreai háború miatti sztálini utasítás miatt fokozni kellett a háborús készülődést ezért a párt a munkálatok fokozását határozta el. 1951-ben sor került a Gépgyár, valamint a melegüzem és az öntöde átadására is. A kombinát építése mellett Dunapentele várossá növekedett a beruházáson dolgozók elszállásolása révén. Az „új” település, valamint a vasmű 1951. november 7-én a szovjet generalissimus tiszteletére a Sztálinváros, illetve Sztálin Vasmű nevet kapta. 1953-ra immáron hat üzem tartozott a NEB irányítása alá: Gépgyár, Energiaszolgáltató Művek, Tűzállótégla Gyár, Szállító és Raktározó Üzem, Kohászati Üzem, Kokszoló és Vegyiművek. Ekkor a kormányzat a Sztálin Vasmű irányításának átalakítására adott utasítást.
A többi beruházás
Ugyan a Nehézipari Beruházási Nemzeti Vállalatot elsősorban az új Mohácsi/Dunapentelei Kombinát felépítésére hozták létre, kezdettől részt vett egyéb nehézipari beruházásban is. 1949 októberében eldőlt, hogy a diósgyőri és ózdi modernizációs, bővítős beruházásokat a NEB fogja levezényelni. A megállapodások értelmében a beruházási vállalat kirendeltséget szervezett az érintett helyszíneken, de bevonta a Rima, illetve a MÁVAG Kohászati Üzemek beruházási osztályait is. Az Országos Tervhivatal által megállapított hitelkeret felett eredetileg a vállalatok rendelkeztek és havi bontásban bocsátották a NEB rendelkezésére, ám 1950. februárjában az OTH jelezte az összeget folyósító Magyar Beruházási Bank N. V.-nek, hogy a pénzt közvetlenül a Nehézipari Beruházási N. V. számlájára utalja. A NEB az általa végzett beruházási munkálatok tervezésével minden esetben előbb az Állami Ipari Tervező Intézetet (AITI), majd pedig annak feldarabolása után a Kohóipari Tervező Intézetet (KITI) bízta meg. Ugyanakkor a NEB ragaszkodott ahhoz, hogy a tervezési fázisban folyamatosan jelen legyenek képviselőik, különösen a szovjetekkel való egyeztetések alkalmával.
Az első 5 éves terv egyik legnagyobb beruházását a MÁVAG Kohászati Üzemében kívánták lebonyolítani. A célra eredetileg 1,6 milliárd forintot szánt a kormány. Az üzem modernizálása és kibővítése a durvahengermű fellazítása, valamint az acélművet és a hulladék feldolgozót érintő beruházással kezdődött meg. A durvahengermű fellazításra és áthelyezésére a zsúfolt helykihasználás miatt volt szükség, helyére egy Lauth-trió került. A tényleges munkálatok az acélöntödét és az elektroacélművet érintő beruházással kapcsolatos szerződés megkötése után kezdődtek meg a miskolci vasgyárban. Az ad. 61421/C 14/1949. számon jegyzet átirat alapján a beruházás a NEB irányítása alá került. Az MÁVAG Kohászati Üzemek beruházási osztálya ezt követően csak kisebb munkálatokkal foglalkozott, ám folyamatosan együttműködött a NEB Építésvezetőségével.
A kettősségből adódó problémák miatt Herczeg vezérigazgató utasítást adott ki, mely szerint az építkezéssel kapcsolatos levelezések egy példányát Kollár Sándor építésvezetési megbízottnak is meg kellett küldeni. Utóbbiak több esetben is kifogást emeltek a MÁVAG tervezései kapcsán és ezt követően ezt a munkát itt is a KITI látta el. Az a munkálatok folytatódása ellenére az Építésvezetőség csak 1951. január 1-ig működött, mert ezt követően a beruházás lebonyolítását a Diósgyőri Beruházási Nemzeti Vállalat vette át. Előbbi kettővel szemben kisebb méretű beruházásokra került sor Ózdon. A modernizálás (kohóadagolás gépesítése, új blokk bugasor, Stripper daruk) mellett a csarnokok bővítése szerepelt az első 5 éves tervben. A legnagyobb beruházást a 250 tonnás keverő körkemence megépítése jelentette. Ennek elkészültével a NEB 1-2 fős Építésvezetősége is megszűnt.
Kohóépítés Diósgyőrben 1952-ben
A diósgyőri durvalemezsort eredetileg a Mohácson épülő kombinát részeként képzelték el, ám az előmunkálatok elhízódásával más megoldás mellett döntöttek. A húszas években tönkrement pestszentlőrinci Lipták-gyár telephelye ideálisnak tűnt egy durvahengermű telepítésére. A terület tulajdonosával, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériummal történt megállapodást követően megkezdődhetett a hengermű tervezése. A B 025/B engedélyezési számot kapó beruházás megavalósítása 1950 elején kezdődött meg.
Sebestyén János igen nagy jelentőséget tulajdonított az építkezésnek, mivel erre, mint referenciamunkára fognak tekinteni a NEB megrendelői. Ennek fényében nem meglepő, hogy 1949 decemberében figyelmeztette a Lőrinci Hengermű N.V., leendő vezetőségét, hogy a munkálatokat a Nehézipari Beruházási N.V. irányítja és nem tűrnek semmilyen akadályozatást. Az üzem beindulásának céldátumát 1951. július 1-re tűzték ki és 370 fős állománnyal számoltak. Ezen nagyobb beruházások mellett a NEB irányítása alatt folytak 1949–1950-ben a komlói kokszkísérletek, valamint az Ajkára tervezett Ferroszilícium–Ferromangángyár telepítésének munkálatai is.
1952-őt követően a Nehézipari Beruházási Vállalat immáron kizárólag a a Sztalin Vasművel, valamint Sztálinvárosi beruházások lebonyolításával foglalkozott. A Minisztertanács 501/21/1953. számú határozata (1953. július 24), a Sztálin Vasmű tröszt megalapítása mellett döntött a NEB-et pedig szeptember 31-i hatállyal felszámolta. Mégsem tűnt el nyomtalanul, hiszen a beruházási vállalat központi szerveinek átalakítása révén jött létre a tröszti szervezet. A Sztálin Vasmű élén Sebetyén János igazgatót, államtitkárrá történt kinevezését követően 1953. december 20-án korábbi helyettese Borovszky Ambrus követte.
