Így épült a vas és acél országa

2013. március 13. 16:52 Kántor Balázs

A második világháborút követő újjáépítési célból 1947-ben megkezdett 3 éves terv sikeréből kiindulva 1949-ben a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) a program lezárása mellett döntött. Már az előbbi programban is nagy hangsúlyt fektettek a nehézipar helyreállítására és fejlesztésére, ám az 1948-as politikai és azt ezt kísérő gazdasági fordulatnak (államosítások) köszönhetően az MDP-nél immáron egyértelműen a nehézipari beruházások kerültek előtérbe. Mindezt jól szimbolizálja Gerő Ernő kijelentése, mely szerint Magyarországot a „vas és acél országává” kell tenni. Ennek keretében a legnagyobb hangsúlyt elsősorban a kohászatra és másodrészt pedig a gépgyártásra kívánták fektetni.

Korábban

Építsd a szocializmust!

A nehézipar fejlesztését a Szovjetunió és a nyugati demokráciák közti viszony megromlása (NATO megalapítása: 1949) is elősegítették. Az intézményi feltételek is adottak voltak. A gazdaság legfőbb irányító szervei, a Népgazdasági Tanács, valamint az Országos Tervhivatal (OTH) megfelelő alapot teremtett a szovjet mintájú tervutasításos rendszer bevezetésére. Mindennek megvalósítása az 1950. január 1-i hatállyal meghirdetett az első 5 éves tervben öltött testet.

Az országgyűlés által 1949. évi XXV. törvénycikkben törvényerőre emelt program legfőbb célkitűzése volt a: „(1) Magyarország iparosításának meggyorsítását, elsősorban a nehéz- és gépipar fejlesztését, mert ez a könnyűipar fejlesztésének, a mezőgazdaság gépesítésének és szocialista átszervezésének, a közlekedés korszerűsítésének feltétele. Ez a döntő belső feltétele népünk további gazdasági és kulturális felemelkedésének is, népi államunk és nemzeti függetlenségünk megszilárdításának és biztosításának, a szocializmus építésének hazánkban.”

Ennek keretében a gazdasági beruházásokra szánt 50,9 millárd forintból több mint 18,3 millárd forintot a nehézipar fejlesztésre fordítottak. A törvényben tételesen lefektetik az 1954-ig elérendő beruházási és gyártási előirányzatokat. A 8. § (2) bekezdésében a kohászati beruházások legfontosabbikaként külön kiemelik egy Mohácson létesítendő teljes spektrumú kombinát létesítését is. Utóbbi megvalósításának levezénylésére hozta létre a kormány 1949. február végén a 64/1949. sz. Minisztertanácsi határozattal a Nehézipari Beruházási Nemzeti Vállalatot (NEB). Az alapítólevél a vállalat főbb feladatának a „kohászatban, a vas-, fém- és gépgyártásban létesítendő nagyobb, döntő fontosságú beruházások irányítása és lebonyolítása”-t jelölte meg. Jogköréről azonban csak azt tudhatjuk meg, hogy 500 000 forintot meghaladó jogügylet, valamint 200 000 forintot meghaladó visszatérő támogatás kifizetése esetén a középirányító felügyeleti szerv a Nehézipari Igazgatóság engedélyére volt szükség.

A Nehézipari Beruházási Vállalat első irányító irodája 1950-ben

Ezt követően további beruházási vállalatok alakultak, ám a működésüket szabályozó jogszabály csak 1949. szeptember 1-jén született meg. A létesítésük célja: „A beruházási nemzeti vállalatok létrehozásának célja az volt, hogy a termelést irányító szervek tehermentesítve legyenek a beruházások nagy és szövevényes problémájától” volt. A határozat szerint minden nagyobb vállalat rendelkezhet beruházási n.v.-vel, míg a kisebbek esetén több céghez tartozik majd egy beruházási n.v. A beruházási nemzeti vállalatok az illetékes miniszter felügyelete alá tartoztak. Legfőbb feladatuk a beruházással kapcsolatos összes teendők (tervezési és szállítási szerződések megkötése, beruházási hitelkeret kezelése, alvállalkozók koordinálása és a szükséges pénzügyi és egyébtervek elkészítése) elvégzése volt.

Amennyiben székhelyük nem egyezett meg a beruházás helyszínével, kirendeltséget kellett felállítaniuk, valamint a hitelkeret túllépése miatt az Országos Tervhivatalhoz fordulhattak. A határozat előírja az újonnan létesülő vállalatok számára, hogy vezetőik már az üzemkezdés előtt fél/egy élvvel korábban ki legyenek nevezve, hogy mire megkezdődik a munka a személyi állomány biztosítva legyen. Utóbbiakat a beruházási nemzeti vállalatoknak be kell vonnia az építkezésbe is. A határozat III. fejezete ugyanakkor nyitva hagyja a lehetőséget, hogy egyes beruházási nemzeti vállalatok további jogosítványokat kapjanak.

A NEB az illetékes iparügyi minisztérium alá tartozott, de kiemelt besorolásának következtében a minisztériumi főosztályokkal egyenrangú szinten helyezkedett el és ezáltal közvetlenül az egyik miniszter-helyettes alá tartozott. Az Országos Tervhivatal (OTH) 0055/1950/k. számú rendelete értelmében ezt követően a Sztálin Vasmű építését végző vállalatot kiemelten, „HM” munkát végző cégként kell kezelni. Helyzetének kiemelt voltát erősítette a vállalat vezetőjének, Sebestyén Jánosnak a személye, aki 1953-tól miniszteri biztossá nevezték ki és több esetben is egyeztetéseket folytatott Moszkvában a sztálinvárosi építkezések ügyében. A külkapcsolatok területén is nagyobb szabadsággal rendelkezett a Nehézipari Beruházási Nemzeti Vállalat.

Sebestyén igyekezett a legmegfelelőbb embereket maga köré gyűjteni, akik nagyrészt a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. szakértői gárdájából (Dancsházi Gusztáv, Tóth Sarudi Béla, Tetmayer Alfréd, Éles László, Szeles László, Pilter Pál, Claus Alajos) kerültek ki. Az eredetileg 70 fős állománnyal tervezett vállalat 1950 végére már közel 100 főt foglalkoztatott. Zömüket más gyárakból helyezték át, vagy pedig a beruházás helyszínéről vették saját állományba. A szervezettséggel azonban számos gond akadt. Az Állami Ellenőrzési Központ több estben is megrótta a vállalatot annak szervezeti hiányosságai miatt. Nem alakult túl jól az együttműködés a többi vállalattal sem, amelyek maguk akarták irányítani a saját vállalatuknál megvalósuló beruházásokat.

következő oldal 1 / 3