A krími háborúban elesett francia katonákat találtak
2013. február 28. 13:27
A krími háborúban (1853-1856) elesett, a cári Oroszország ellen harcoló francia katonák földi maradványait rejtő temetőt tártak fel a dél-ukrajnai Szevasztopol területén.
Korábban
A decemberi, de csak a napokban bejelentett felfedezés azt mutatja, hogy még számtalan, eddig ismeretlen temető lehet Ukrajna déli részén, ahol az első igazi modern háborúnak számító krími konfliktusban elesett brit-oszmán-francia szövetség, illetve a cári Oroszország katonái vannak eltemetve. „Több tucat csontvázat találtunk, de még több is előkerülhet, látva azt, hogy mekkora a terület” – közölte az önkéntesekből álló ukrán kutatócsapat, a Dolg (Kötelesség) egyik tagja.
Alekszander Natalich először úgy hitte, hogy a csontok második világháborúban elesett német és orosz katonáké lehetnek, akik a dél-ukrajnai, stratégiailag jelentős szerepet betöltő Szevasztopol feletti uralomért küzdöttek. Később azonban a fellelt télikabátok maradványaiból és a gombokból megállapították, hogy a katonák a kikötővárost megostromló 39. francia gyalogosezred kötelékébe tartoztak.
Az elesettek átlagéletkora 30 év volt, de a személyes tárgyak és dokumentumok hiányában szinte lehetetlen személyazonosságukat megállapítani. A nyugati tájolású sírokat 80 centiméter és 1,4 méter mélyen találták meg; a temető szakértők szerint az eddigi legjelentősebb olyan terület, ahol nyugati katonákat helyeztek végső nyugalomra.
A csontokat minden valószínűség szerint a közeli francia katonai temetőben temetik újra; a területet a szovjet időkben egyszer már lerombolták, s csak a 2000-es években állította helyre a francia kormány. A három éven át tartó harcok alatt a francia hadsereg összesen 45-95 ezer embert veszített, akik jórészt a táborokban kitörő járványok – főleg kolerában – következtében hunytak el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megbukott a konzervatóriumi felvételin Giuseppe Verdi, az olasz opera későbbi mestere 19:05
- Tizenöt évesen már utcai énekesnőként kereste a kenyerét Edith Piaf 17:05
- Személyesen Drakula fogadja majd a Fővárosi Állatkertbe érkező vendégeket október végén 16:05
- Találmányával az elefántok megmentéséhez is hozzájárult John Wesley Hyatt 09:50
- A malária és az oroszlánok sem tudták megállítani Kittenberger Kálmánt 09:05
- A háború megrongálta és feketére színezte, de a főváros egyik jelképe lett a Halászbástya tegnap
- Nagy veszteséggel járt 1944-ben a szovjetek alföldi előrenyomulása tegnap
- Már az ókor óta végeznek sikeres koponyaműtéteket tegnap