Vince-nap Ópusztaszeren
2013. január 14. 18:07
2013. január 19-én „vincevessző” - vágás, új borrendtagok avatása, élő népzenével kísért borkóstolás és bemutató várja az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark látogatóit.
Korábban
A néphagyomány szerint Szent Vince vértanú napján (január 22.) tájegységenként különbözőképpen megjósolják a várható szőlőtermést. „Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince”, vagyis, ha enyhe az idő és olvad ezen a napon, akkor jó bortermésre lehet számítani. A szeri monostor gazdasági épületei között tárták fel az Alföld egyik legnagyobb borospincéjét, ami azt bizonyítja, hogy már a középkorban jelentős szőlőtermesztés folyhatott a területen. Az Emlékparkban január 19-én (szombaton) az ún. „vincevessző” levágásával történik a jövendölés. Ennek során a szőlőtőről lemetszett vessző állapotából következtetnek a várható termésre.
Az Emlékpark idei első programján a főbejáratnál forralt borral, teával várják az érkezőket, akik a Vince-napi vesszővágás alkalmából a Feszty-körkép megtekintésére is feljogosító, 50%-os kedvezményes belépőt válthatnak. A megjelenő borrendek vezetésével zenés felvonulás kezdődik a skanzen Szegedi tanyájához, ahol megtörténik a vesszővágás és a termésjóslás. Az Árpád-emlékmű előtt idén is új borrendi tagokat avat a Szent Vince Borrend. A jelölteket az avatás előtt különböző játékos próbatételeknek vetik alá, melynek során számot kell adniuk alkalmasságukról, a bor és a szőlő alapos ismeretéről. Végül a Feszty-körkép épületében kerül sor a hegyközségek borkóstolással egybekötött bemutatójára, ahol az érdeklődő borbarátok szomjúságuk mellett zsíros kenyérrel csillapíthatják étvágyukat.
Vince-napi vesszővágás
2013. január 19., szombat, 11.30-16.00
Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark
Program:
11.30 Gyülekezés, vendégvárás forralt borral és teával a főbejáratnál
12.00 Köszöntők, rövid előadás a Vince-napi hagyományokról
12.30 Zenés felvonulás a skanzen Szegedi tanyájához
12.45 Vincevessző-vágás, termésjóslás
13.00 Új borrendi tagok avatása az Árpád-emlékmű előtt
14.00 Hegyközségek borkóstolóval, élő népzenével kísért borbemutatója
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap