Honfoglaló harcos tárgyai három dimenzióban
2012. december 7. 12:45
A legmodernebb technológiák alkalmazásával dokumentálták annak a honfoglalás kori harcosnak a szokatlanul jó állapotban fennmaradt tárgyait, amelyeket a napokban mutatnak be Nyíregyházán, a Józsa András Múzeum új kiállításán.
Korábban
A temetkezésre idén júliusban bukkantak Tarpa határában. Az előkelő férfit arccal kelet felé tették a sírba. Lábaihoz rakták megnyúzott lovának a bőrét az állat koponyájával és lábcsontjaival együtt. Mellette került elő a két kengyel, a zabla, valamint a nyereg felerősítésére szolgáló hevedercsat. A holttest bal oldalán nyíltegez maradványait bontották ki a kutatók, amelyben több nyílhegy is volt.
Jobb kézfejénél egy bizánci típusú, ezüstből készült, filigránnal és granulációval díszített gyűrű látott napvilágot. A későbbi bontások során egy hasonló gyűrű került elő a bal kézfejnél is. Ruházatát négyszögletes aranyozott ezüst kaftánveretek díszítették. Ugyanilyen anyagból készültek az öv veretei is. Különösen jelentős dolognak számít, hogy igen jó állapotban maradt meg a férfi bőrből készült öve, de a mellkasi részen is sok szervesanyag-maradvány őrződött meg a föld alatt. A különleges leletek helyzetét 3 dimenziós képalkotó eljárásokkal dokumentálták egy Európai Uniós kutatás-fejlesztési projekt keretében.
Ez a módszer lehetőséget teremtett a különösen sérülékeny szervesanyag-maradványok és a fémveretek helyzetének nagyon aprólékos rögzítésére, amely többek között minden korábbi módszernél pontosabb viselet rekonstrukciók megalkotást teszi majd lehetővé. A szkennelt, 3 dimenziós állományokból elkészült egy interaktív oktatóanyag is, amelyen keresztül az érdeklődők megnézhetik a leletegyüttes különböző eredeti helyzetben felszedett részeit, valamint az egyes tárgyakról készült, 3D-ben körbeforgatható modelleket is.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A temetkezés az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb honfoglalás kori leletegyüttese Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területéről. A tárgyak az Üzenet című, az elmúlt évek legszebb leleteit bemutató kiállításon láthatóak a Józsa András Múzeumban 2013. február 17-ig.
Az eredeti cikk a Sírásók blogon található
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/06bf7265fb82f6f16cbcad00608086f4.jpg)