Megkezdték Arafat sírjának a felnyitását
2012. november 13. 17:36 MTI
Rámalláhban kedd reggel megkezdték Jasszer Arafat sírjának a megnyitását, hogy a halála ügyében folyó vizsgálathoz mintákat vegyenek földi maradványaiból - közölte a családdal kapcsolatban álló illetékes.
Elmondta, hogy megkezdték a beton és a kövek eltávolítását Arafat sírjáról, a munkálatok legalább két hétig tartanak, és több szakaszban folytatódnak. A feltárást palesztin munkások végzik.
"A munkát addig folytatják, amíg el nem érik a hamvakat takaró földréteget, azt viszont csak a francia vizsgálóbírák, a svájci szakértők és az orosz nyomozók érkezésekor távolítják el" - tette hozzá. Az exhumálás miatt a mauzóleum köré a palesztin elnöki hivatal, a Mukataa bejárata elé ponyvafalat állítottak fel, a mauzóleum ideiglenesen nem látogatható.
A nyomozást a nanterre-i ügyészségen azután rendelték el, hogy a Palesztin Hatóság néhai elnökének özvegye, Szúha Arafat feljelentést tett ismeretlen személy ellen gyilkosság miatt. A palesztin vezető 75 éves korában, 2004 októberében lett súlyos beteg Rámalláhban. Onnan szállították egy francia katonai kórházba, ahol november 11-én meghalt. A vizsgálatot azután indították meg, hogy erősen sugárzó polóniumot találtak a volt palesztin vezető személyes tárgyain, ami miatt felmerült a mérgezés gyanúja.
Mahmúd Abbász palesztin elnök vasárnap, Arafat halálának 8. évfordulója alkalmából mondott beszédében a néhai vezető "rejtélyes halála" tisztázásának érdekében támogatásáról biztosította az exhumálást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap