Az iskolaköpeny emléke
2012. október 4. 17:36 Szeged 24, Múlt-kor
Korábban
Még válogatni is lehetett
A szocializmus utolsó évtizedére már többféle nejlon- és vászondarabok, illetve divatos műanyagszövet közül is válogathattak a diákok - mondta Valuch Tibor. Sokan a nagymama vagy édesanya által dizájnolt, egyedi darabokban érkeztek az iskolába. Ám a (főként városi) fiatalokat sem kellett félteni: ahányan voltak, annyiféleképpen firkálták össze a ruházatukat polgárpukkasztó szövegekkel, hippi jelszavakkal és nyugati zeneszámok soraival.
Két óra között a 80-as években
A diákok – főként kamaszkorban – elég nehezen viselték a köpeny viselése okozta kényszert, iskolán kívül ritkán hordták. Otthonról elindulva a táskában cipelték, majd az iskola kapujához érkezve magukra öltötték a sötétkék ruhadarabot. A kinőtt darab pótlását bármelyik nagyobb áruház (Skála, Centrum) ruházati részlegén meg lehetett találni, ám célszerű volt már augusztus elején elkezdeni a keresgélést, mivel a tanév kezdetéhez közeledve beszerzése nehezebbé vált, ám ez csupán szezonális nehézségeket jelentett - emlékezett vissza saját gyermekkorára a kutató.
Az angliai Christ's Hospital diákjai
A köpeny szó a szocializmusban szocializálódottak szemében azonban továbbra is a kényszer érzetét hordozza magában, hiszen az egyéniségek kiiktatása a totális intézmények és hatalmak jellemzője volt. Ráadásul a szegénységi különbségeket sem tudta maradéktalanul eltüntetni, hiszen a gazdagabb szülők gyermekei a szabó által személyre szabottan elkészített köpenyben jóval "divatosabban" mutattak szegényebb, az áruházi gyengébb kínálat olcsóbb termékei közül válogató társaiknál. Ugyanakkor a nyugati, főként angol (vagy német, dán és spanyol magán) iskolák, illetve az ázsiai országok (volt brit gyarmatok) némelyikében mind a mai napig népszerű az egyenruha viselete, sőt egyes vélemények szerint jobban kihúzzák magukat benne a nebulók - például az angliai Christ's Hospital diákjai, akik 1552 óta ugyanazt az egyenruhát hordják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap