Kommunistaperek az egykori keleti blokkban
2012. szeptember 27. 17:24
Korábban
Akit elsőként ítéltek el: Todor Zsivkov
Todor Zsivkov regnálása alatt Bulgária mindenben kiszolgálta a Szovjetuniót és alárendelte magát a Varsói Szerződésnek, miközben a bolgár gazdaságot válság gyötörte, az életszínvonal pedig rendkívül alacsony volt. A pártállami rendszer első számú vezetőjét 1991 elején – elsőként a kelet-közép-európai kommunista vezetők közül – bíróság elé állították és köztörvényes bűnök elkövetésével, ingatlanpanamával, illetve családtagjai és munkatársai javára kiutalt pénz és egyéb juttatások vádjával illették. A The New York Times 1991. februári száma szerint a bolgárok – bármelyik oldalhoz tartoztak is – elégedetlenek voltak a tárgyalás menetével.
A 79 éves Zsivkov közölte: alaptalanok az ellene felhozott vádak, s véleménye szerint a tárgyalás mögött kétes politikai szereplők állnak, akiket a társadalom előbb vagy utóbb úgyis leleplez. Kétségtelen: a legtöbb politikai csoportosulás (még Zsivkov pártja is) rácsok mögött akarta tudni az 1980-as években a bulgáriai török kisebbséggel szembeni gyűlöletkeltő kampányáról, a szovjet típusú munkatáborok létesítéséről elhíresült, a gazdaságot romokban hagyó kommunista vezetőt.
A vádpontok szerint Zsivkov 24 millió dollárnak megfelelő összeget emelt ki az államkasszából, amiből 67 nyugati autót és 72 ingatlant vett önmaga és családtagjai számára. A hatalmas sajtónyilvánosság közepette megkezdett tárgyalás néhány hónappal később teljes érdektelenségbe fulladt, a tárgyalóterem félig sem telt meg.
Zsivkovot 1992-ben sikkasztás vádjával hét év börtönbüntetésre ítélték, de azt házi őrizetben, egyik unokájának villájában tölthette. 1996-ban a Legfelsőbb Bíróság felmentette az ellene felhozott vádpontok alól, és elengedte büntetését. Todor Zsivkov 86 éves korában, 1997-ben halt meg Szófiában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap