2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Háromezer éves halomsírokat kutatnak Szlavóniában

2012. szeptember 21. 10:25 MTI

Újabb késő bronzkori sírcsoportokat találtak a kelet-horvátországi Zupanja erdeiben, ahol a helyi múzeum és a southamptoni egyetem 2008 óta folytat kutatásokat. A korábban felfedezett 117 halomsír közelében további 800 temetkezési helyre leltek.

A Puric-Ljubanj lelőhelyen négy éve végezték el az első régészeti feltárásokat a Zupanja Southampton Archaeological Project keretében. A Száva-mente eddig Horvátország régészetileg kevéssé kutatott területe volt. Az őskori temetkezési helyet írásos feljegyzések nem említették, a szakemberek egy szájhagyomány útján fennmaradt történetre alapozva kezdték meg a kutatást, amely szerint 1920-ban csatornaépítő mérnökök értékes kerámiákat raboltak egy régi sírból.

Amikor a horvát régészek és Sandy Budden-Hoskins brit kutató először megpillantották a tölgyerdő rejtekében lapuló halmokat, elállt a lélegzetük a látványtól - írja a Glas Slavonije című napilap a kezdetekről. A kutatás során beigazolódott, hogy a legnagyobb halomsírt korábban feltörték, és elvitték belőle az urnát. A kisebbek azonban érintetlenek voltak. Puric-Ljubanj, az első lelőhely összesen 117 sírhalomból álló temetkezési hely, amely az eddigi adatok alapján a késő bronzkorból és a korai vaskorból maradt fenn, vagyis közel 3000 éves - véli Andreja Malovoz zupanjai régész, a projekt vezetője.

Idén a Puric-Ljubanj közeli Vrbanja területére is kiterjesztették a kutatást. A felderítés során egy teljes temetkezési tájegységet találtak, amely 14 érintetlen sírcsoportból áll, összesen több mint 800 halomsírral.

A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a temetkezéskor a sírt mészpáttal fedték be, majd sárga agyaggal borították és tüzet raktak rajta. Ezáltal a halom oxidálódott és élénk vörös színt kapott. Végül sárga festékkel vonták be, amelyet tisztított sárga agyag és okker, vagyis vas-oxid-tartalmú mállási termék keverésével kaptak. Maradandó látvány lehetett az ilyen halmok uralta táj ezen a sík vidéken, amelyet akkoriban még nem borított erdő - írja a horvát lap.

Szakemberek szerint a szlavóniai feltárás számos kérdésre adhat választ a késő bronzkor és a korai vaskor időszakához kapcsolódóan, amikor ez a vidék a Keletet Nyugattal összekötő utak csomópontja volt. A kutatás következő fázisában a régészek a temetkezési helyhez tartozó településeket szeretnék megtalálni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár