A történelem híres lakomái
2012. augusztus 27. 16:33
Korábban
Lakoma a királynő tiszteletére
Anglia egyik leghíresebb uralkodója, I. Erzsébet (1558-1603) élt-halt az ételekért. A „szűz királynő” kedvenc szeretője (egyesek szerint legnagyobb szerelme) Robert Dudley, Leicester grófja ezt nagyon is jól tudta, ezért 1560-ban hatalmas lakomát rendezett a tiszteletére. A vacsora 26 darab sült pulykával indult, mellé ananászt szolgáltak fel, ami igen ritkaságnak számított, hiszen az egzotikus gyümölcsök ekkor elég körülményesen tudtak eljutni a szigetországba, ám az irántuk való kereslet hirtelen megugrott a 16. század második felére.
Robert Dudley, Leicester grófja
A korabeli források szerint a pulykahegyek mellett 10 bárány, 48 kacsa, számtalan tojás, rengeteg kenyér, 40 kilogramm vaj is a terítékre került. Természetesen a desszert sem maradhatott el, amelyért az édesszájú Erzsébet kifejezetten rajongott, s amely szenvedélye évekkel később fogainak feketeségén is jól kimutatható volt. A különböző süteményekhez 35 kilogramm cukrot használtak fel. Az 1560-as lakomán kívül egy 1575-ösről is tudunk, amely a királynő uralkodási éveit figyelembe véve 17 napon át tartott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap