Újabb maja utalás a világvégére
2012. július 3. 08:49
A guatemalai La Corona-i helyszínen dolgozó régészek egy 1300 éves maja szövegre bukkantak, amely a második ismert utalás a maja naptár úgynevezett végső dátumára, azaz 2012. december 21-re. A felfedezés évtizedek óta az egyik legjelentősebb.
Korábban
„A szöveg inkább korabeli politikatörténetről mesél nekünk, semmint próféciákról” – nyilatkozta Marcello A. Canuto, a Tulane-i Közép-Amerikai Kutatóintézet igazgatója, egyben az ásatás vezetője. A kutató elmondta: 2008 előtt, amíg Canuto és Tomás Barrientos, a guatemalai Universidad del Valle munkatársa még nem kezdték meg a La Corona-i ásatásokat, a helyszín ki volt szolgáltatva a fosztogatóknak. „Tavaly döbbentünk rá, hogy az épületek fosztogatói néhány kőfaragványt teljesen figyelmen kívül hagytak, mivel rossz állapotuk miatt nehezen lehetett volna értékesíteni azokat a feketepiacon” – mondta Barrientos. „Így sejtettük, hogy találhatunk valami fontosat” – tette hozzá.
Canuto és Barrientos Guatemala leghosszabb szövegét találták meg. A faragvány La Corona történetének 200 esztendejéről mesél – állítja David Stuart az austini Texasi Egyetem Közép-Amerikai Központjának igazgatója, a helyszínt először vizsgáló 1997-es expedíció tagja.
A lépcsőfokokba vésett 2012-es hivatkozás említést tesz egy királyi látogatásról La Coronában i. sz. 696-ban, amikor is a maja birodalom egyik legjelentősebb uralkodója, Yuknoom Yich'aak K'ahk' megérkezett a városba mindössze néhány hónappal azután, hogy vereséget szenvedett riválisa, Tikal település hadserege ellen i. sz. 695-ben. A tudósok korábban úgy gondolták, hogy a vezető életét vesztette a csatában. A király szövetségeseit járta végig, hogy eloszlassa félelmüket veresége után. „Ez a nagy politikai zűrzavar időszaka volt. A király beszédében arra is kitért, hogy az idő nagy körforgásában is be fog következni a vég, mégpedig 2012-ben” – mondta Stuart.
Tehát prófécia helyett a 2012-es utalás mindössze egy 'politikai csavar' volt, miként az uralkodó saját zűrzavaros uralmi időszakával vonta párhuzamba a jövőt, és egy nagyobb kozmológiai keretbe helyezte mindkét bekövetkezendő és el nem kerülhető eseményt. „Válságok idején a maják ősi naptárukat a folyamatosság és a stabilitás előmozdítására használták fel, nem pedig egy apokalipszis megjóslására” – fejtette ki Canuto.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.