Mitől őrülnek meg a diktátorok?
2012. május 21. 16:24
A babonás: Francois Duvalier (1907-1971)
A legtöbb diktátor közös jellemvonása, hogy erős hajlama van a paranoiára, amit saját környezetük nagyít fel – mondta el Coolidge. „Ez azonban segíti hatalomban tartani őket. Például, ha valaki hiperszenzitív az őt ért fenyegetésekre és merényletekre, akkor egyszerűen elteszi láb alól a képzelt vagy valós versenytársakat” – tette hozzá.
Ennek egyik eklatáns példája Haiti korábbi diktátora, Francois "Papa Doc" Duvalier. A vuduval foglalkozó sebészorvos nagyon babonás volt, úgy hitte, hogy minden hónap 22. napján vuduszellemek óvják: uralkodásának végéhez közel például csak ezeken a napokon hagyta el palotáját. Azt állította, hogy átkot szórt John F. Kennedy amerikai elnökre, aki 1963. november 22-én az ő természetfölötti hatalmának köszönhetően távozott az élők sorából.
Duvalier Tonton Macoutes néven (ez a haiti szlengben mumust jelent) félkatonai szervezetet állított fel személyes védelmére, a polgári szervezeteket pedig betiltotta, így például a cserkészeket, de állítólag az ő parancsára ölték meg az összes, Haiti területén fellelhető fekete kutyát is. Legalább hat, ellene tervezett merényletet élt túl, mielőtt 1971-ben betegség során elhunyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap