Így ünnepeltük Sztálin születésnapját

A hűség és hála napja

Vicclap-poénnak meglehetősen sovány volt ez 1949 karácsonyán, amikor is a Ludas Matyi karikatúristája egy ünnepi díszbe öltöztetett gyárkapu bejáratánál örökítette meg a 4-5 éves forma kisgyerek rimánkodására adott választ. („Apu, ha hazamegyünk, ugye beszélsz nekem róla?”) A Ludas címlapját tréfálkozási próbálkozásként legföljebb az utókorból láthatjuk. Az emberi vonásokat máskor előszeretettel eltúlzó, torzító Toncz Tibor akkor rigorózusan ügyelt arra, hogy rajzán a gyárkapu fölötti hatalmas transzparensről kitekintő férfiú ábrázolása egy jottányit se térjen el az ikonizált változattól: az egyszerűségével tiszteletet parancsoló tábornoki zubbonyon szerényen meghúzódó kitüntetések, magas homlok, ápolt dús bajusz, jövőbe tekintő jóságosan szigorú szem.

Akkor, 1949 telén valóban minden róla, vagyis: RÓLA, „a népek atyjáról”, „a világbéke őréről” (stb. stb., lásd később), vagyishogy Joszif Visszarionovics Sztálinról szólt, aki december 21-én töltötte be 70. életévét. A jeles napot az „egész emberiség eddigi legnagyobb ünnepének” nyilvánítva a Moszkva által megszállt népi demokráciák már októbertől hatalmas vetélkedőbe kezdtek, melynek joggal adhatnánk a Ki dicsőíti jobban Sztálint? címet. A „hőn szeretett vezér” legjobb magyar tanítványa, a hazai kommunista pártot vezénylő Rákosi Mátyás bokros teendői – a diktatúrát szentesítő alkotmány törvénybe iktatása, a Rajk-per lefolytatása – közepette sem feledkezett meg a közelgő ünnepről.

Ritka kivételként s érthető módon, szeptember elején nem Sztálinhoz, hanem a szovjet pártvezetés meghatározó tagjához, nem mellesleg a Pravda főszerkesztőjeként a nagytestvér, a példakép ország propagandáját, ideológiáját és kulturális életét is felügyelő Mihail Szuszlovhoz fordult. Táviratában arról érdeklődött, „van-e valami határozat Sztálin elvtárs 70. születésnapjának megünneplésére, különösen abban a vonatkozásban, hogy meddig mehetnek el a külföldi, illetve a népi demokráciák pártjai?” Szuszlov válasza nem ismert, az viszont igen, hogy a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) titkársága először október 12-én körvonalazta (azt követően pedig még vagy nyolcszor módosítgatta) miként is képzeli a „szeretettel és hálával teli” megemlékezést, amely – így a határozat – legyen „az egész magyar nép bensőséges hangulatú ünnepe”, ugyanakkor kerülje el annak „hivatalos jellegét és kampányszerűségét”.

Talán mondani sem kell, hogy az elmélet és a gyakorlat ezúttal is szöges ellentétbe került egymással. Noha a versenytárs népi demokráciák sem szűkölködtek az ötletekben – Bulgáriában például ötmillió dolgozó sajátkezűleg írta alá a Sztálint köszöntő levelet, Csehszlovákiában, pontosabban Pozsonyban 9 méter magas Sztálin-szobrot avattak – „Magyarország a versenyben jól megállta a helyét”. Legalább is ezzel veregette meg a nép, a valóságban persze, elsősorban önnön vállát a szovjetunióbeli száműzetésben papírra vetett memoárjában Rákosi (Visszaemlékezések 1940-1956. Napvilág Kiadó, 1997.). Ő a „világra szóló esemény” után évtizeddel is „százezrek, milliók spontán lelkesedésének” tudta be mindazt, amit a valóságban központi akarat, az ő vasakarata irányított.

Volt itt minden: sztálini munkaverseny például, melyet úgymond a Ganz Villamossági Gyár munkásai egy röpgyűlésen hirtelenjében ötöltek ki. Ehhez képest a politikai bizottság napokon keresztül mérlegelte, hogy a „vörös Csepel”, az angyalföldi Hajógyár, avagy a diósgyőri vasgyár munkásait érje az a megtiszteltetés, hogy „az ország minden dolgozóját munkafelajánlási versenyre” hívhassák. A magyar sztahanovisták sorát (köztük a teljesítményüket többezer százalékra tornászó Muszka Imre vagy Horvát Ede esztergályosokat) reflektorfénybe állító kampány még ki sem tejesedett, mikor már elindult a nagy ajándékkészítési akció. Ebben, hogyan is másként, mint „hatalmas lelkesedéssel vett részt az ország apraja nagyja”. A hálás magyar nép Sztálinnak kedveskedő csecsebecséi között egyaránt helyet kapott Kisfaludi-Strobl Zsigmond márványba álmodott „családszobra”, Rákosi feleségének, a képzőművészetben kiteljesedő Feodora (Fenya) Fjodorovna Kornyilovának a „Dicsőség a nagy Sztálinnak” feliratú herendi vázáját.

A másik porcelángyár, a Zsolnay kollektívája összefogásával olyan, a Kremlt formázó állólámpába szerelt zenélő órát, amely félóránként a moszkvai rádió szünetjelét játszotta, a Ganz Mávag csapata a Lánchíd makettjét carrarai márványból és bronzból fabrikálta össze. A több tízezernyi ajándékot bizottságok sora válogatta ki a Műcsarnokban december elején közszemlére tett tárlatra. A hivatalos statisztika szerint négy nap alatt több mint százezren tekintették meg a páratlan látványosságot. Az ajándékokat ezt követően 80 „vízmentesített ládába” csomagolták, s a szállítmány „négy vadonatúj, 20 tonnás tehervagonban” indult útnak Moszkvába.

December 10-től a lelkes százezrek már a meghosszabbított nyitva tartással üzemelő Nemzeti Múzeumba özönlöttek, ahol nyolc nagy teremben ámuldozhattak „A nagy Sztálin harcos életének” megannyi állomását felvillantó tárlaton.

A születésnapfelelős szervezők természetesen gondoltak a betűre éhes olvasókra is. November elejétől például elő lehetett jegyezni a 16 kötetesre tervezett Sztálin-összkiadás nyitó kötetét, hetekkel később már a második kötet is megjelent 75 ezer példányban. Ugyancsak ekkorra időzítették a Szovjetunióban valóságos bestsellerként elkapkodott Sztálin rövid életrajza című, többszáz oldalas munkát, melyből a korabeli újságcikkek tanúsága szerint nem csak a díszkiadás 5 ezer, hanem a keménykötéses változat 100 ezer példányát is „elkapkodták”.

Ám a rekorder mégsem ez volt, hanem a 150 ezer példányos Képes album Sztálin elvtárs munkájáról című kiadvány. Az ünnepre időzített 18 kötet közül az utókor a legtöbbször két költői albumot citál. A Sztálint köszöntjük című válogatásba a magyar poéták színe-java – hitből vagy kényszeredetten, de – adott verset. A később megrendítő költemények sorát író Zelk Zoltánnak pedig jószerével soha nem felejtették el a „Sztálin / Az Ő neve legyen / első szavam, hogy versem kezdem én.” kezdetű, A hűség és a hála éneke című poémáját.

1. A hűség és hála napja
2. A sztálini bornírtságverseny

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

­nyár
Múlt-kor magazin 2020

• Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
• Főszerkesztői köszöntő
• Az erotika stílusa: Josephine Baker
• A kis magyar–osztrák háború és következményei
• Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
• Erdélyi életstratégiák Trianon után
• A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
• A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
• Erdélyi fatányéros orosz jazzel