Múzeum az afroamerikaiaknak
2012. február 23. 13:24 MTI
Az Egyesült Államok első fekete elnöke, Barack Obama részvételével tartottak szerdán Washingtonban ünnepi ceremóniát az Afroamerikai Történeti és Kulturális Múzeum építésének megkezdése alkalmából.
Korábban
Obama emlékeztetett rá, hogy a múzeum építését először az amerikai polgárháború veteránjai kezdeményezték és a gondolatot felkarolták a polgárjogi mozgalom aktivistái is. Az elnök rámutatott: kitűnően megfelel az intézmény helyszínéül a Smithsonian múzeum-együttes 18 másik tagjának is otthont adó, Washington szívében fekvő National Mall, ahol egykor rabszolgavásár volt és ahol egykor százezrek tüntettek a jogegyenlőségért.
A múzeum a tervek szerint 2015-ben nyitja meg kapuit. A kongresszus megszavazta, hogy a múzeumépítés 500 millió dolláros költségének a felét a szövetségi állam állja. Magánforrásokból eddig mintegy 100 millió dollár folyt be. A legnagyobb adományozók között van a Wal-Mart, az American Express, a Boeing, a Bill és Melinda Gates Alapítvány, valamint olyan afroamerikai hírességek, mint Quincy Jones és Oprah Winfrey.
A leendő múzeumnak már működik egy kiállítása a Smithsonian komplexum Amerikai Történeti Múzeumában. Az emlékműveknek és nemzeti gyűjteményeknek otthont adó National Mall parkban tavaly avatták fel Martin Luther King szobrát.
A "fajok" közötti egyenlőség kérdésével kapcsolatos fordulat, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság egy nappal a múzeumépítés megkezdése előtt döntött úgy, hogy befogadja egy fehér panaszos ügyét, aki nehezményezte, hogy a Texasi Egyetem a pozitív diszkrimináció és a sokszínűség nevében utasította el jelentkezését. A meghallgatások októberben, az elnökválasztási küzdelem hevében kezdődnek majd.
A testület 2003-ban még olyan határozatot hozott, hogy a jelentkező "faja" egyike lehet a felvételt eldöntő tényezőknek. Lapelemzések szerint a 9 tagú legfelsőbb bíróság összetétele konzervatívabb a 9 évvel ezelőttinél, ezért a jövőre várható ítélet eltérhet a korábbi verdikttől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.