Puskin utolsó párbaja

2012. február 10. 10:05 MTI

Százhetvenöt éve, 1837. február 10-én kapott halálos sebet egy párbaj során Alekszandr Szergejevics Puskin, az orosz irodalom egyik legismertebb alakja, a megújuló orosz irodalom nyelvének megteremtője.

Korábban

Puskin Moszkvában született 1799. június 6-án. Anyai ősei közt találjuk I. Péter etióp származású apródját, Hannibált, akiről Puskin Nagy Péter szerecsene címmel írt elbeszélést. Művelt otthonban nevelkedett, apja francia verseket írt, Vaszilij nagybátyja a maga korában elismert író-költő volt. 1811 és 1816 között a Carszkoje Szelo-i líceumban tanult, majd a Külügyi Kollégiumban látott el titkári feladatot.

Még a líceumban hozzákezdett a Ruszlán és Ludmilla című elbeszélő költeményéhez, amelyet a klasszicista ízlés konvencionális formái helyett mesterkéletlen, népi stílusban írt. 1817-ben tagja lett egy olyan irodalmi társaságnak, amely kapcsolatot tartott a dekabristákkal. 1820-ban kéziratban terjedő "szabadságverseiért" száműzetésre ítélték, de tekintélyes barátai közbenjárására nem Szibériába, hanem délre, Besszarábiába és a Kaukázusba küldték.

A száműzetésben születettek a romantikus angol költő, Byron iránti rajongását dokumentáló déli poémák, A kaukázusi fogoly (1820-21) és A bahcsiszeráji szökőkút (1821-23). Puskin 1823 júliusában Odesszába került, ahol hivatali főnöke egy elfogott levele alapján istentagadásért feljelentette. Büntetését ezután a család mihajlovszkojei birtokán, házi őrizetben kellett töltenie, ahonnan nem mozdulhatott ki. A magány, az elszigeteltség elmélyült munkára ösztökélte: kiadta kötetnyi versét, megírta Borisz Godunov című drámáját és az Anyegin hatodik énekét.

A dekabrista mozgalom leverése után I. Miklós cár Moszkvába kérette a költőt, akit a házi őrizet alól saját ellenőrzése alá vont, verseit személyesen cenzúrázta. A moszkvai időszak alatt újabb irodalmi tervek és barátságok szövődtek, Puskin sokat utazott, a török frontra önkényesen követte Paskievics gróf seregét 1828 végén.

1830-ban megkérte Natalja Goncsarova kezét. A házassági előkészületek és a birtokrendezés ügyében apja falujába, Bolgyinóba utazott, ahonnan aztán a moszkvai kolerajárvány miatt elrendelt karantén miatt három hónapig nem mozdulhatott ki. Ez a "bolgyinói ősz" volt legtermékenyebb időszaka: befejezte az Anyegint, a Néhai Ivan Petrovics Belkin elbeszélései című novellasorozatát, A kolomnai házikó című anekdotikus-tréfás elbeszélő költeményét és a kistragédiákat (Don Juan kővendége, Mozart és Salieri).

1831-től élete Pétervárhoz kötődött, itt írta meg a Pikk dáma című elbeszélést, A kapitány lánya című történelmi regényt, a Dubrovszkij című kisregényt és A bronzlovas című költeményt. A háttérben azonban lassan elmélyült a konfliktus a költő és az előkelő társaság, de főleg az udvari körök egyes képviselői között.

Puskin szépséges, de kétes hírű felesége becsületét védve keveredett párbajba egy Franciaországból menekült holland diplomata léhűtő fiával, aki rágalmakat terjesztett az asszonyról. A kor "erkölcseinek" megfelelve Puskin pisztolypárbajra hívta a kalandort, aki 1837. február 10-én halálosan megsebesítette a költőt.