Nem sokat jelent Auschwitz a német fiataloknak
2012. január 26. 15:33 MTI
Németországban minden ötödik fiatal felnőtt számára semmit sem jelent az a szó, hogy Auschwitz, majdnem minden harmadik német pedig nem tudja, hogy melyik országban fekszik az egykori náci koncentrációs- és megsemmisítő tábor - mutatta ki egy felmérés.
Korábban
A Stern című hírmagazinban ismertetett reprezentatív felmérés szerint a 30 év alatti felnőttek 21 százalékának nincs információja arról, hogy mit jelöl az Auschwitz kifejezés. A 30 éven felülieknél ez az arány már csupán 5 százalék, a 82 milliós ország lakosságát együttvéve pedig 90 százalék tudja, hogy Auschwitz az auschwitz-birkenaui koncentrációs- és megsemmisítő tábor elnevezése. Ugyanakkor a német lakosság 31 százaléknak nincs tudomása arról, hogy a tábor a mai Lengyelország területén működött, 43 százalék pedig még egyet sem keresett fel a náci népirtást bemutató - egykori táborok helyén kialakított - emlékhelyek közül - mutatta ki a Forsa közvélemény-kutató intézet.
A kutatást a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjára időzítve ismertette a Stern. Az emléknapot január 27-én, az auschwitz-birkenaui tábor 1945-ben történt felszabadításának évfordulóján tartják az ENSZ-közgyűlés egy 2005-ös döntése alapján. Az erről szóló, egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza "az emlékezés és a tanítás kötelességét", hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap