Óriási tudományos hozadéka volt Scott utazásának
2012. január 20. 08:52 The Daily Telegraph
A Déli-sarkot pár nappal Amundsen után elérő Robert Falcon Scott és csapata 400 állatfajt fedezett fel a tragikus expedíció során.
Korábban
A Déli-sarkot elsőként ugyan a norvég felfedező, Roald Amundsen érte el, de legalább ekkora hírnevet szerzett magának a brit Robert Falcon Scott, aki végzetes utazásával örökre beírta a nevét a történelemkönyvekbe.
A szerencsétlenül járt kutatók holttesteit 1912 novemberében találták meg a hátrahagyott levelek és naplók társaságában. Scott március 29-i keltezésű utolsó naplóbejegyzésében végső elkeseredettségét öntötte a később szállóigévé nemesült mondatokba: „Azt hiszem, nem tudok tovább írni. Robert. Zárszó: Isten szerelmére, gondoskodjatok szeretteinkről.”
„Még a haláluk idején is mintegy 16 kilogramm földtani leletet húztak szánkójukon” – mondta el a kapitány unokája, Dafia Scott. Az expedíciónak felbecsülhetetlen tudományos vonzata volt, Scotték összesen 2109 állatpéldányt gyűjtöttek, amelyek közül 401 addig teljesen ismeretlen volt; a kutatók számos kőmintát is felhalmoztak, de utazásuk során néhány császárpingvin tojással és növényi fosszíliával is gazdagodtak.
Scott tehát nem csak a Déli-sark elérését ambicionálta, legalább ilyen fontos volt számára a tudományos kutatás is. „Egész napokat szántak arra, hogy fosszíliák után kutassanak utazásaik során” – fejtette ki Dafia.
A Scott-féle expedíció tárgyi és írásos emlékeinek egy egész kiállítás állít emléket, amely ma nyílik meg a londoni Természettörténeti Múzeumban. A kiállított tárgyak között felbukkannak az utazás során használt szánkók és csákányok, a kutatók által viselt ruhák, a begyűjtött példányok, de egy fából készült sátrat is rekonstruáltak az utazás századik évfordulója alkalmából.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.