Elsüllyedt hajók kincsei
Bácsi Magda magángyűjtő tárgyait, kínai és Zsolnay-porcelánokat is bemutat a péntektől látható Elsüllyedt hajók kincsei című kiállítás a részlegesen akadálymentesített Iparművészeti Múzeumban Budapesten.
A 2012. január 15-ig látható tárlat gerincét a tengerből előkerült kínai kerámiák adják, a műtárgyak a 10. századtól kezdve egészen a 19. század elejéig mutatják be a kínai kerámiaművesség főbb korszakait - ismertette Fajcsák Györgyi kurátor a sajtó képviselőinek rendezett tájékoztatón kedden Budapesten. A műtárgyak egyebek mellett a Belitung, a Göteborg, a Nanking, a Santa Cruz és a Diana hajók rakományából származnak, a legtöbb elsüllyedt hajót a mai Vietnám, Indonézia, Malajzia vagy a Fülöp-szigetek partjainál érte szerencsétlenség.
Az érdeklődők emellett megtekinthetik a szárazföldi ásatások révén felszínre hozott kínai régészeti kerámiákat is, melyek a gyűjtemény időhatárait egészen a neolitikumig nyújtják. A legkorábbi kiállított edény az időszámításunk előtti III. évezredből való, míg a sírfigurák időszámításunk szerint a 4-8. században készültek. A kiállításon fontos helyet elfoglaló, Európába érkező kínai exportporcelánok legnevezetesebb darabjai Erős Ágost szász választófejedelem és lengyel király (1670-1733) gyűjteményéből valók.
A tárlaton látható közel 200 darab alkotás több mint 5 ezer évet ölel fel. A legkésőbbi tárgyegyüttes 2007-ben készült a kínai porcelánkészítés fellegvárában, Csingtecsenben (Jingdezhen): az alkotás az 1745-ben, Göteborg partjainál elsüllyedt teherhajó rakományát idézi fel korhű tányérmásolatok és egy mai használatra szánt bögre segítségével.
A felajánlott gyűjtemény leendő otthonaként a múzeum "dedikált termet" fog létrehozni, azaz olyan névvel ellátott teret, mely egy gyűjtő kollekcióját tartalmazza - hangsúlyozta Takács Imre főigazgató, hozzátéve: Bácsi Magda a műkincsek felajánlásával nagy 19. századi elődeihez csatlakozott. "A jó ízléssel és nagy szenvedéllyel összegyűjtött kollekció még értékesebbé válik azáltal, ha tulajdonosa megosztja másokkal, honfitársaival, az emberiséggel".
Ez is érdekelhet
Siklós Péter főigazgató-helyettes elmondta, hogy a 28,8 millió forint összértékű, EU-forrásból lebonyolított akadálymentesítési projekt munkálatai során a Hőgyes Endre utca felől bejáratot alakítottak ki a mozgássérült látogatók számára két parkolóhellyel. A kerekesszékek szállítására alkalmassá tett teherlift segítségével innen válik lehetővé a kiállítóterek és egyéb kiszolgáló helyiségek megközelítése, ezen felül az első emeleten akadálymentes illemhelyet is kialakítottak. A lépcsőházban korlátrendszert alakítottak ki.
A vakokat és gyengénlátókat többek között tapintható térkép, a padlóra ragasztott vezetőcsíkok, továbbá kontrasztos és Braille-írásos feliratok segítik, míg a nagyothallók számára indukciós hurkok segítségével válnak könnyebben hozzáférhetővé a szükséges információk a kiállítóterekben.