Száműznék Roosevelt D-Day-imáját
2011. november 8. 10:38
A republikánus törvényhozók és konzervatív aktivisták is nemtetszésüket fejezték ki amiatt, hogy az Obama-adminisztráció kinyilvánította: nincs helye Franklin Roosevelt „D-Day-imájának” a második világháborús washingtoni emlékműnél.
Korábban
A döntés előtt a World War II Memorial Prayer Act of 2011 törvény kongresszusi vitáján komoly vita bontakozott ki a második világháborús elnöknek a normandiai partraszállás során amerikaiak millióihoz intézett beszédéről. „Roosevelt beszéde megnyugvást, biztonságot és erőt adott a nemzetnek és bátor harcosainak, miközben a zsarnokság és az elnyomás ellen küzdöttünk” – jelentette ki a demokraták támogatását élvező törvénnyel kapcsolatban Bill Johnson, Ohio állam republikánus képviselője.
1944. június 6-i beszédében Roosevelt arra kérte honfitársait, hogy lélekben csatlakozzanak hozzá, mikor az amerikai és szövetséges csapatok partra szállnak, és csatába indulnak a náci Németország ellen. Istentől hitet és bátorságot kért a katonáknak, amikor így szólt: „Az áldással felülkerekedhetünk hitetlen ellenségeinken”.
Robert Abbey, a Bureau of Land Management igazgatója azonban azon a véleményen van, hogy az ima megörökítése „felhígítaná” az emlékmű központi üzenetét, „ezért nem szabad azt megváltoztatni". Abbey a Commemorative Works Act-re hivatkozik, amely megtiltja, hogy egy új emlékmű módosítson a már létező alkotás értelmén, ráadásul az adott mű esztétikai értékére is tekintettel kell lenni.
A döntést erősen kritizálta Tony Perkins, a Family Research Council igazgatója is, aki szerint a kormány „nincs tekintettel az amerikai örökségre, különösképpen a kereszténységre”, s „kitörölné az amerikai örökség összes elemét”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap