Folyatódhat a Sennyei-kastély restaurálása
2011. november 1. 15:36 MTI
Új pályázatot nyújtott be a nagykaposi székhelyű Prosperitas Alapítvány, hogy a Magyar–Szlovák Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 keretében támogatást szerezzen a bélyi Sennyey-kastély északi és déli szárnyának rekonstrukciójához.
Korábban
Mihók Gábor, az alapítvány igazgatótanácsának elnöke az Új Szó című pozsonyi napilapnak elmondta: a Prosperitas ugyanennek a projektnek egy korábbi kiírásában a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatósággal közösen 1,95 millió euró támogatást pályázott meg, melyből 1,57 millió eurót a bodrogközi községben található építmény rekonstrukciójára költhetnek.
A Zemplén új turisztikai céljai elnevezésű pályázat keretében továbbá a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum modernizálására 388 ezer eurót fordítanak, mindkét összeget 5-5 százalékos önrésszel egészítik ki.
Mivel a pályázók szerint a határ menti régiók gazdasági élete élénkítésének egyik legkézenfekvőbb módja a turizmus fejlesztése lehet, így a projekt keretében mindkét ingatlanban turisztikai információs központokat alakítanak ki, melyek tevékenységét a jövőben összehangolják. A kastélyban könyvtár, kiállítótermek, szálláshelyek, tárgyaló és étkező kap majd helyet, valamint egy, a Sennyey családnak emléket állító helyiséget is berendeznek.
A restaurálás első fázisa – mely végig a Kassai Műemlékvédelmi Hivatal szakmai felügyelete alatt zajlott – már korábban lezárult, és rövidesen befejeződik a felújítás második szakasza is. Ennek során az épület falai kívül és belül új burkolatot kaptak, a restaurálást végző cég felújította a villamos vezetékhálózat egy részét, aljzatbetonozásra került sor, valamint az ingatlan padlófűtéséhez szükséges 6200 méternyi csövet is lefektette.
Mihók Gábor az Új Szót úgy tájékoztatta, hogy napokon belül a Sátoraljaújhelyi Önkormányzattal közösen újabb pályázatot adnak be, hogy a kastélyhoz tartozó szárnyépületeket is felújíttathassák. Erre a célra 1,8 millió eurót fordítanának, 640 ezer euró összköltséggel pedig a magyarországi település felett magasodó Szárhegyen található Magyar Kálvária emlékmű környezetének a fejlesztésére illetve más, a turisztikai vonzerő növelését eredményező beruházásokra kerülhetne sor.
A tervek szerint a kastély szárnyépületeiben egyébként szálláshelyeket, konyhát és éttermet alakítanának ki. Ha az alapítvány és az önkormányzat megkapja a kért támogatást, a munkálatok elvégzésére 24 hónap áll rendelkezésre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap