Elítélték a vereckei honfoglalási emlékmű rongálóit
2011. október 27. 13:30 MTI
Ítéletet hirdetett a vereckei honfoglalási emlékmű idén februári megrongálása ügyében a helyileg illetékes Volóci Járási Bíróság, amely bűnösnek találta az elkövetőket, a nacionalista Szvoboda (Szabadság) párt Kárpátalja megyei vezetőit - adta hírül csütörtökön megjelent számában a beregszászi Kárpátalja című hetilap.
Korábban
A cikk szerint a bíróság bizonyítottnak látta, hogy a három vádlott: Oleg Kucin, Ruszlan Polivka és Tomas Lelekacs 2011. február 19-én hajnalban előre megfontolt szándékkal, az előzetesen beszerzett üzemanyag és gumiabroncsok meggyújtásával megrongálta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) tulajdonát képező honfoglalási emlékművet a Vereckei-hágón.
Iljasovics Viktor, a perben sértett félként részt vevő KMKSZ ügyvédje a hetilapnak elmondta, hogy a bíróság Ruszlan Polivkát három év szabadságvesztésre ítélte csoportosan elkövetett garázdaságért, de az ítélet végrehajtását másfél évre felfüggesztette. Két társát az amnesztiáról szóló törvény alapján a bíróság kiskorú gyermekeikre való tekintettel felmentette a büntetőjogi felelősségre vonás, s így a büntetés alól tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap