A Biblia üzenete négy képben
2011. október 10. 17:07 MTI
Egy különleges evangelizációs könyv segítségével indul előadássorozat Kulcs a Bibliához címmel október 17-én a fasori református templomban. Az öt alkalomból álló, minden felekezet és nem hívők számára is nyitott program hétfőtől péntekig egy-egy órában foglalja össze a Szentírás alapüzenetét.
Korábban
A sorozatot tartó, több, mint 40 éve szolgáló Végh Tamás, a fasori református gyülekezet lelkésze elmondta, hogy A nagy szabadítás - a Biblia üzenete négy képben című evangelizációs segédletet, könyvecskét évek óta újra és újra kiadják, ebben pedig igyekeznek hasznosítani azt a módszertant, amit évről évre csiszoltak, hogy minél többen "megértsék a Biblia lényegét".
A lelkipásztor rámutatott: az előadássorozat során "azt figyeljük közösen, hogy mit mond a Biblia - a világ ma is legnagyobb példányszámban kiadott könyve - négy alapvető kérdésről". Ezek: Isten hogyan képzelte el a teremtett mindenség - benne az ember - életét?; Mi történt az emberrel a bűnbeeséssel?; Kicsoda Jézus? (Miért történt a kereszthalála? Miért mondja a Biblia, hogy Ő az egyedüli Megváltója az embernek?); Milyen lehetősége van annak az embernek, aki hitet nyer ebben a Megváltóban? Mit jelent az "új élet", amelyről a Biblia beszél? - sorolta a református lelkipásztor.
Végh Tamás közlése szerint a négy fő kérdéskörhöz egy-egy képet is kivetítenek. Az első azt ábrázolja, hogy ha az ember Istennel kapcsolatban áll, "a földi dolgai is rendben lesznek". A második kép a bűnbeesést, a harmadik pedig Krisztus emberiségért hozott áldozatát szimbolizálja. Utóbbi azt érzékelteti, amikor "Isten szeretettel hajol az emberhez" - fogalmazott Végh Tamás.
A negyedik képen azt illusztrálják, hogy a hívő ember életében "elkezd rendeződni az összeborult világ", ez pedig csakis Jézus segítségével lehetséges. Ez a folyamat a gyakorlati életben is tetten érhető például akkor, amikor egy fiatal pár házasság alapjaiban lesz más a megtérés által - magyarázta.
Mint Végh Tamás közölte, ez az előadás-sorozat lehetőség arra, hogy megismerjük a "kulcsot" a Bibliához, mert "aki csak úgy elkezdi olvasni, elvész a sok információban, régi leírásokban, nehezen tudja elhelyezni a részleteket az egészben". Szólt arról, hogy gyülekezetük Julianna iskolájának és Csipkebokor óvodájának szülői közösségét is várják a sorozatra, de meghívásukat eljuttatták a VI. és a VII. kerületi önkormányzatok, iskolák és más intézmények vezetőihez és munkatársaihoz is. Utalt arra, hogy az előadásokon a kiváló orgonaművészt, Pálúr Jánost, a fasori református templom orgonistáját is hallhatják az érdeklődők játszani.
A templomi előadásokkal egy időben gyermekek számára is igényes és érdekes foglalkozásokat tartanak, a legkisebbek számára pedig gyermekmegőrző szolgálatot működtetnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.