Szakrális művészetek hete: 200 program 50 helyszínen
2011. szeptember 9. 08:13 MTI
Csaknem 200 program várja országszerte 50 helyszínen az érdeklődőket szeptember 17. és 25. között a Szakrális művészetek hete fesztiválon, amelyet immár ötödik alkalommal rendeznek meg.
A programsorozatot beharangozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az ingyenes fesztivál részeként rendezik meg szeptember 17-én a Nyitott templomok éjszakáját. A Kulturális örökség napjaihoz is kapcsolódó esemény újdonsága, hogy a Liszt-év jegyében este 8 órakor a zeneszerző egy-egy műve csendül fel a résztvevő templomokban.
A Szakrális Művészetek Hete programsorozathoz az idén több nagy közgyűjtemény – köztük az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Budapesti Történeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum – csatlakozott, a fesztivál megnyitóját ez utóbbiban tartják szeptember 16-án. Az eseményen Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke mond beszédet, közreműködik a Magyar Rádió Gyermekkórusa. Szeptember 17-én a múzeum dísztermében csendül fel Liszt Ferenc Missa Solemnis című műve, itt tartották annak idején az ősbemutató előtt a próbákat. Az Esztergomi misét a Mátyás templom Ének- és Zenekara adja elő.
Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója elmondta: a szakralitás, a szakrális művészet olyan téma, amely "milliárd szálon" kapcsolódik a magyarság történelméhez. Mint megjegyezte, a múzeum ars poeticája, hogy minden olyan témával foglalkozzon, amely a magyar közösséggel kapcsolatos. "Az intézmény nemcsak pedagógiai, szórakoztató céllal rendezi meg kiállításait, ugyanilyen fontosnak tartjuk, hogy a közösség problémáiról is lehessen általuk beszélgetni" - fogalmazott.
A fesztiválhoz kapcsolódik az október 2-ig látható Krisztus arca megvilágít minket – A szakrális és profán művészet tárgyai című tárlat. A többi közt rézmetszeteket, tusrajzokat, ikonokat felvonultató kiállítás Szilárdfy Zoltán jubiláns pap gyűjteményéből állt össze. A főigazgató hangsúlyozta: Szilárdfy Zoltán nemcsak pap és tudós, de az egyik donátora is a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A gyűjtő szeptember 17-én maga mutatja be gyűjteményét, valamint előadást tart a kiállított tárgyakról.
A sajtótájékoztatón jelen volt Márfi Gyula veszprémi érsek, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy nem szabad szembeállítani a profán és a szakrális művészetet. Mint fogalmazott, vannak dolgok, amelyek nem illenek templomba, de mindazon művekben megnyilvánul a szakralitás, amikben benne van a teremtő iránti alázat, még akkor is, ha egy tájképről, csendéletről, állatábrázolásról van szó. Az érsek szólt arról, hogy a vallás nem szorulhat folyamatosan defenzívába, meg kell fordítani a világra jellemző szekularizációs, profanizálódó folyamatot.
Dragonits Márta, az eseményt szervező Ars Sacra Alapítvány kuratóriumi elnöke a programkínálat kapcsán elmondta, hogy az idén több roma művészeti esemény lesz. Példaként említette az Árnyék és fény című kiállítást roma festők műveiből az Örökség Galériában vagy a Kalyi Jag koncertjét a Budai Várban. Szeptember 20-án a Barabás Villában hallható monodrámát Dante életéről Oberfrank Pál színművész adja elő, szeptember 22-én pedig Gryllus Vilmos, Gryllus Dániel és Sebestyén Márta Tizenöt zsoltár című műsorát a Néprajzi Múzeumban lehet meghallgatni.
Liszt: Via Crucis címmel Klukon Edit és Ránki Dezső ad koncertet a Belvárosi Nagyboldogasszony templomban szeptember 23-án; a műsorban a házaspár Fülöp nevű fia is feltűnik majd. Dragonits Mária szerint a rendezvény célja egy "spirituális templom felépítése", amelyben a világ minden magyarja otthonra lelhet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap