Megrongálták a Piazza Navona egyik szökőkútját
2011. szeptember 5. 10:53 MTI
Megrongálták szombat reggel Róma egyik legszebb és legkedveltebb szökőkútját, a Navona-téren található Fontana del Moro-t, de a műemlékvédelmi hatóság szerint az okozott kár helyrehozható; nem sokkal később követ hajítottak a Trevi-kútba is, de az szerencsére nem sérült meg.
Korábban
A hatóságok azt gyanítják, hogy mindkét műemlékellenes merényletet ugyanaz az ember követte el, egy erős testalkatú, 45 év körüli férfi, akinek tettét a Navona-téri szökőkútnál megfigyelőkamera rögzítette.
A felvételen jól látható, hogy a férfi reggel fél 9-kor bemászik a Navona-tér déli részén fekvő Fontana del Moro-ba (a Mór kútja), majd egy kalapácsnak látszó tárggyal tízszer lesújt az egyik márványfigurának a fejére. A vandál letört több darabot a mitológiai alak fejéből, például a füleket, de a töredékeket megtalálták a vízben, és a műemlékfelügyelet szerint visszaerősíthetők lesznek.
Nem sokkal később macskakövet hajított valaki az örök város első számú szökőkútjába, a Trevi-kútba is, de a kő szerencsére nem ért műalkotást, hanem a vízbe esett.
A delfint és mitológiai alakokat ábrázoló Fontana del Moro az egyik legszebb szökőkút Rómában: jelenlegi formáját 1654-ben alakította ki Gian Lorenzo Bernini barokk mester, aki a második legjelentősebb európai szobrásznak és építésznek számít Michelangelo után.
Gianni Alemanno főpolgármester Róma város megsértésének nevezte az "őrült" cselekményt. Az olasz sajtó "kultúra elleni sorozatelkövetőről" beszél. A rendőrség nagy erőkkel keresi a vandált, akiről elég jó fantomkép készült a videofelvétel alapján.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Vagyona miatt keverték rossz hírbe a szörnyetegnek tartott Báthory Erzsébetet
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.