Középkori műhelyekkel és tóval bővült a szigethalmi Emese park
2011. augusztus 29. 13:05 MTI
Lezárultak a középkori várispánságot bemutató szigethalmi történelmi park ez évi fejlesztései: a középkori magyar faluban a lovagi csarnok mellett mostantól egy teljes várudvar és hajózható tó is várja az érdeklődőket.
Vereckei Zoltán, az Emese parkot működtető Őskultúra Alapítvány marketingfelelőse elmondta: a 12 hektáron épülő középkori várispánság lovagi csarnoka köré egy teljes várudvar épült ki, amelyben középkori műhelyek, üzletek sorakoznak: szárazmalom, kovács-, fazekas-, gyapjúkészítő- és szövő-fonóműhelyek állnak a földsánccal, palánkkal övezett várudvaron, ahova két hatalmas kapun keresztül lehet bejutni. A parkban elkészült a hajózható tó is, ahol csónakokon lehet közlekedni, valamint az a kiállítótér, ahol pákászati és halászati eszközökkel ismerkedhetnek meg a látogatók. A tóhoz alagúton lehet eljutni, benne egy 11. századi tömlöccel.
Az első ütemben, 2010-re egy csaknem 1000 négyzetméteres középkori lovagi csarnok készült el, amelyben az ország jelenleg is legnagyobb „történelmi életmód-rekonstrukciós” tárlata látható a honfoglalás és az államalapítás koráról. „Az építkezések és a berendezés során törekedtünk arra, hogy ahol csak lehet, korhű anyagokat és autentikus eljárásokat alkalmazzunk: mészkőtömbökből raktuk a falakat, kézi kovácsolással készítettük a vasalatokat, és hitelességre törekedtünk a fafaragványok és faszerkezetek, a kolostor-cseréptető, a téglakőburkolat, a bizánci padlómozaik és a korhű bútorok esetében is” – mondta Vereckei Zoltán.
Az Emese park sajátossága, hogy szinte minden fegyvert, ruhát, bőr- és fémdíszeket, használati eszközt, jurtát az alapítvány tagjai készítettek, hogy így ellenőrizzék, helyesek-e ismereteik, feltételezéseik a honfoglaló, államalapító magyarok életéről. A lovagi csarnok mellett jurta, földkunyhó, karám, gyógynövényekkel teleültetett templomkert és a középkori magyar élethez hozzátartozó állatok – rackajuhok, hucul lovak és egy szarvas – találhatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap