Régi szépségében ragyog a Szent Pál-székesegyház
2011. június 19. 19:37 MTI
Véget értek a tizenöt éve tartó felújítási munkák a London jelképének számító Szent Pál-székesegyházban, amelyet hosszú évek óta most először csodálhatnak meg a turisták és a londoniak állványok nélkül.
Korábban
Christopher Wren 1675 és 1710 között, a nagy londoni tűzvész után épült műve 1964-ig a brit főváros legmagasabb épülete volt, amíg meg nem épültek a City felhőkarcolói.
A katedrális, amely azért is kedves a londoniaknak, mert túlélte a főváros egész negyedeit romba döntő "villámháborút" a második világháború idején, a klasszicista és a barokk stílus elemeit ötvözi. Híres kupolája - amelynek a boltozata 86 méter magas - tervezésekor sokakat megbotránkoztatott, a kortársak ugyanis a gótikus katedrálisok toronytetőihez voltak szokva.
A felújítás, amely 45,5 millió euróba - hozzávetőleg 12 milliárd forintba - került, éppen időben ért véget ahhoz, hogy jövő kedden ünnepi istentisztelettel megemlékezhessenek az épület 300. születésnapjáról. Megtisztították a londoni szmogban megfeketedett külső falakat, és restaurálták az épület belsejét. Csak a külső részén több mint 150 ezer portlandi követ tisztítottak meg.
A székesegyház a londoni érsekség székhelye. Itt tartották 1981-ben Károly herceg és Diana Spencer esküvőjét. A katedrálisban temették el Horatio Nelson admirálist, Wellington herceget és Christopher Wren építészt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Fel akarták gyújtani a nyilasok a visszaadott 48-as honvédzászlókat
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap