Kiállítás nyílt Anatólia történetéről
2011. május 19. 08:53
„Birodalmak Isztambulban: a hettitáktól az oszmánokig” címmel új kiállítás nyílt az Isztambuli Régészeti Múzeumban, ahol Törökország tizenhat múzeumából 210 műkincset tekinthetnek meg a látogatók.
Korábban
A kiállítás csúcspontjai közé azok a szobrok és tárgyak tartoznak, amelyek a hatalmukat Anatóliára kiterjesztő hettita, makedón, perzsa, római, bizánci és oszmán uralkodókat ábrázolják. A múlt héten nyílt, s egészen augusztus 1-ig látogatható, törökül İmparatorlar İstanbul'da: Hitit'ten Osmanlı'ya című tárlat a török kulturális minisztérium támogatásával valósulhatott meg.
A kiállítás első része a Hettita Birodalom uralkodóit mutatja be, akik Anatólia nagy részét, valamint a mai Szíria északi felét uralták az i.e. 2. században. A hettita uralkodókat ábrázoló domborműveket, a fotókat és a szegélyeket többek között az ankarai Anatóliai Civilizációk Múzeumából, a Çorum és a Kastamonu Múzumokból kölcsönözték.
A második terem Makedóniával és Nagy Sándorral foglalkozik; itt a hódító király szobra, vagy éppen az I. Szeleukosz fejéről mintázott alkotás is megtekinthető. Az Augustus uralmával kezdődő római korszakot bemutató rész Hadrianus- és Marcus Aurelius-szobrokkal dicsekedhet; ezeket Sagalassosnál (Burdur) találták meg, s az utóbbi évek egyik legfontosabb régészeti leleteként tartják számon. Livia császárné fejszobra, Claudius és Agrippina domborművei, illetve egy Nero-szobor egészíti ki a római szekciót.
A tárlat a kelet-római időszakkal folytatódik. Mivel sok császári szobor nem maradt fenn ebből az időből, a kiállítók számos mozaikkal, pénzérmével és miniatúrával próbálták érdekesebbé tenni a termet, de a Kelet-Római Birodalom fővárosává Isztanbult megtevő Nagy Konstantin fejszobra, egy porfírból készült szarkofágdarab, valamint Arcadius mellszobra is nagy izgalommal kecsegtet. Az utolsó rész az oszmánoké: szultánok portréi, fegyverei, pecsétjei, ékszerei, írásos parancsai és kaftánjai várják az érdeklődőket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.