Kis műkincs-vandalizmus történelem

2011. május 12. 10:08

Számos olyan műremekről, köztük világhírű festményekről és szobrokról tudunk, amelyben gondatlanság, figyelmetlenség, vagy pusztán a düh és téboly miatt helyrehozhatatlan károk keletkeztek. Íme a tíz legismertebb.

Korábban

Marcel Duchamp kivételes képessége, hogy szinte bármilyen tárgyat jelentéssel tudott felruházni. Így tett volna egy vécével (A forrás) is, amelyet 1917-ben vásárolt, majd elküldte a Society of Independent Artists kiállítására, azonban „művét” váratlanul kitiltották. 2006-ban 3,6 millió dollárra értékelték az alkotást, de ugyanebben az évben egy 76 éves előadóművész kalapáccsal tönkretette. A magát neo-dada művészként aposztrofáló Pierre Pinoncelli 13 évvel korábban a L'objet dans l'art du XXème siècle című kiállítás alkalmával egyszer már belevizelt az alkotásba.

Rembrandt Éjjeli őrjárat (1642) című munkája több támadást is elszenvedett. 1911-ben egy munkanélküli, korábban hajószakácsként dolgozó férfi próbált késsel kárt tenni az amszterdami Rijksmuseumban megcsodálható festményen, de nem járt sikerrel. 1975-ben egy középiskolai tanár támadt a műre, s a restaurálás ellenére még ma is jól látható cikk-cakkokat vágott bele. (a férfinál később mentális zavart állapítottak meg, később pedig öngyilkosságot követett el.) 1990-ben egy másik kalandor savval öntötte le a festményt, de az őrök közbeléptek, így a szakemberek még idejében meg tudták akadályozni, hogy az alkotást teljesen kimarja az anyag.

Ugyanez a sors várt a világhírű németalföldi festő másik – számára az egyik legkedvesebbnek tartott – alkotására, a Danae-ra (1636) is. A képen Perseus anyja éppen Zeuszt várja. A 185x203 centiméter nagyságú festményt a szentpétervári Hermitage-ban őrzik, s itt történt meg, hogy 1985-ben egy feldühödött látogató szabályosan elvágta Danae torkát, kénsavat öntött a festményre, majd kereket oldott. A restaurálás tizenkét hosszú évet vett igénybe, de végül sikerült újra kiállítani a híres alkotást.

Velazquez a tökéletes emberi formák megörökítésének hallhatatlan művésze volt, ezen képességét csodálhatjuk meg az 1647 és 1651 között készült Vénusz tükörrel című festményén is. A képen Vénusz látható, előtte fia, Cupido, aki tükröt tart elé. A festményt 1914-ben egy szüfrazsett, Mary Richardson majdnem teljesen tönkretette, miután társát, Emmeline Pankhurstot letartóztatták: amikor belépett a londoni Nemzeti Galériába, Richardson odaállt a festmény elé és hét vágást hasított Vénusz hátán; mindezért a maximum kiszabható hat hónapos elzárással bűnhődött.

Leonardo Da Vinci A Szûz és a Gyermek Szent Annával és Keresztelõ Szent Jánossal című rajzát 1500-ban, egy évnyi munka után fejezte be. Értékét 1987-ben 35 millió dollárban állapították meg, amikor egy férfi Nagy-Britannia „politikai, gazdasági és társadalmi helyzete” elleni tiltakozásul egy lefűrészelt vadászpuskával vette célba a szintén a londoni Nemzeti Galériában megtekinthető alkotást. A védőüveg szétrobbant, s egy közel húsz centiméteres szakadás keletkezett a Szűz ruháján. Ugyan számos üveg- és papírdarabot sikerült eltávolítani a restaurálás során, de a festmény eredeti állapotát már nem tudták visszaállítani.

Az ismeretlen művész által, i.e. 30-20 között készített portlandi vázákra a 16. században bukkantak Rómában, a londoni British Museumban 1810 óta őrzik. 1845-ben egy részeg ember szobrot vágott a vázák közé, amivel apró darabokra törte szét a páratlan alkotást. A gyűjtemény néhány darabja elveszett, de később előkerült, s az első restaurálási munkálatok során egybeillesztették. Az utolsó, 1988 és 1989 között zajló munkafázis már annyira jól sikerült, hogy ma már alig látni a korábbi sérülések nyomait.

Mivel Edvard Eriksen szobra, A kis hableány (1913) Koppenhága egyik fő attrakciójának számít, többször is – általában politikai okok miatt – a vandálok céltáblájára került. Kálváriája 1964-ben vette kezdetét: fejét lefűrészelték, ellopták, megtalálták, újra visszahelyezték, majd megint ellopták. A karja ugyanerre a sorsra jutott, de a szobrot még dinamittal is felrobbantották, s szinte nem volt olyan színű festék, amivel ne öntötték volna le. A kis hableány ezzel a legtöbbször megrongált műemlék kétes hírnevét vívta ki magának.

Michelangelo Pietája (1498-1499) a vatikáni Szent Péter-bazilika egyik legfőbb látványossága. Ötszáz éves történetének legsúlyosabb sérülését egy geológus okozta, aki 1972-ben „Én vagyok Jézus” felkiáltással támadt a szoborra. Több darabot is – köztük Mária orrát – az ott álldogálók vittek magukkal, s ezek már nem is tértek vissza. A hiányzó testrészt Mária hátából pótolták, az alkotást pedig golyóálló üveggel vették körül.

Pablo Picasso Színész (1904) című művébe 2010-ben esett bele egy New York-i hölgy – szó szerint: a Metropolitan Museum of Art-ban 1952 óta látható alkotásban egy 18 centiméter hosszúságú szakadás keletkezett. Mivel baleset történt, a hölgynek nem kellett megtérítenie a kárt; nagy szerencséjére, mivel Picasso alkotása potom 130 millió dollárt kóstál.

Négy évvel az incidens előtt Picasso egyik másik, egykori szeretőjét, Marie-Therese Waltert ábrázoló festményétől tulajdonosa, a kaszinótulajdonos és ingatlanfejlesztő Steve Wynn 139 millió dollár fejében próbált megszabadulni, amivel a kép várományosa, Stephen Cohen minden idők legdrágább műkincsvásárlását bonyolította volna le. Wynn azonban egy jól irányzott mozdulattal belyukasztotta a festményt, így neki kellett a pénztárcáját kinyitni: a baleset 90 ezer dollárjába került.