Visszakapja elkobzott iratait az Erdélyi Református Egyházkerület
2011. május 11. 14:53 MTI
Több, a 15. és 16. századból származó, de a hetvenes évek elején elkobzott levéltári dokumentumot sikerült visszaszereznie az Erdélyi Református Egyházkerületnek - jelentette be kolozsvári sajtótájékoztatóján Sipos Gábor, az egyházkerület levéltárának vezetője és Ősz Sándor Előd levéltáros.
Korábban
A Krónika tudósítása rájuk hivatkozva felidézi, hogy 1970-71-ben, amikor létrehozták Bukarestben a Román Nemzeti Múzeumot, nemcsak a megyei múzeumok értékesebb tárgyait szállították a román fővárosba, hanem egyházi intézményeket is arra kényszerítettek, hogy "helyezzék letétbe" kulturális örökségnek számító értékeiket. Így került az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárában őrzött több értékes irat is 1971 márciusában Bukarestbe.
Az iratokat elzárva tartották a nagyközönség és a kutatók elől. "A dokumentumok visszaszolgáltatását 1978 óta folyamatosan kéri egyházkerületünk. A múlt rendszerben válaszra sem méltatták a kéréseket, az 1990-es években is elutasították őket" - idézte fel Sipos Gábor. A levéltár vezetőjének közlése szerint végül a 2000/182-es törvény megjelenése tette lehetővé, hogy érdemben is követelhessék elkobzott vagyontárgyaikat, de több mint tíz évnek kellett eltelnie, míg az első visszaszolgáltatott dokumentumokat most végre kézhez kaphatták.
A visszaszerzett levéltári iratok között van Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem 1587. december 28-án kiállított oklevele, amelyben 150 forintot adományoz a marosvásárhelyi református iskolának. Visszakerült Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1615. október 31-én kiállított oklevele is, amelyben megerősíti Báthori Zsigmond 1587-es adományát a marosvásárhelyi református iskolának.
A visszakapott iratok részét képezi Apáczai Csere János 1659-ben II. Rákóczi György erdélyi fejedelemhez írott levele, amelyben anyagi segítséget kér a Kolozsvári Református Kollégium tanári karának bővítésére. Visszakerült I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem dokumentuma, amelyben 1675-ben megerősít egy adásvételi szerződést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap