2022. tél: A szeretet mártírjai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Öld meg és lapíts!

2011. május 4. 13:33

A hatvanas-hetvenes években a mérgező tolltól kezdve a fogkrémen keresztül egészen a pénzbeli támogatásig szinte mindent bevetett az ellenséges külföldi vezetők likvidálására a CIA, amelynek ámokfutását a hírszerzés jogsértéseit kivizsgáló bizottság, és annak nyomán a Gerard Ford által kiadott elnöki rendelet állította meg. Oszama megölése így nem az első a sorban: politikai gyilkosságok állami pénzből.

A hírszerzés második világháború utáni történetének legnagyobb sikere Mohamed Moszadek iráni miniszterelnök elmozdítása volt (Ajax-hadművelet). Az iráni olajvagyon államosításának ötletét meglebegtető vezető hatalmának megdöntése következtében ugyan több évtizedre egy Amerika-barát uralkodó, Mohammad Reza Pahlavi került Irán élére, de az akció a beavatkozó hatalom iránti gyűlölet magvát vetette a közel-keleti országban.

A sikeren felbuzdulva az amerikai vezetés egyre nagyobb arányban nyúlt a titkos hadműveletek eszközéhez. 1954-ben Guatemalában a CIA megdöntötte a demokratikusan megválasztott Jacobo Arbenz kommunista elnököt, és helyette Carlos Castillo Armas diktátort segítette hatalomra. Miközben a CIA az ötvenes években tibeti és koreai antikommunista csoportokat szervezett, 1963-ban sikeres puccsot hajtott végre Abd al-Karim Qasim iraki kormánya ellen, egy évvel később Brazíliában João Goulart, 1966-ban pedig Ghánában Kwame Nkrumah hatalmát döntötte meg.

A hírszerzés dinamikus fejlődése Allen Dulles igazgatása alatt tovább folytatódott. A CIA életébe Gerard Ford hivatalba lépése hozta el a gyökeres fordulatot. Az ún. Church-bizottságot a Watergate-botrány után, a CIA és az FBI illegális tevékenységeinek kivizsgálása érdekében hívták életre. A tizenegy törvényhozóból álló, egy fős demokrata többségű bizottságot Frank F. Church idahói szenátor vezette, amelynek célja a végrehajtó hatalom feletti kongresszusi kontroll biztosítása, s a külügyekbe való nagyobb beleszólás lehetőségének megteremtése volt. A bizottság nyolcezer oldalnyi vallomást gyűjtött össze 75 tanútól, akiket összesen hatvan napon át hallgattak meg.

A hírszerzéssel kapcsolatos visszásságok először Christopher Pyle kutatása jóvoltából láttak napvilágot. A politikatudományok professzora 1970 januárjában feltárta: az amerikai hadsereg minden olyan civil megmozdulásra kémeket küldött, ahol legalább húsz ember összegyűlt. A másik bomba 1974. december 22-én robbant, amikor a New York Times amerikai napilap Seymour Hersh hosszú cikkét közölte, benne a hírszerzésnek a külföldi kormányok megdöntésére irányuló kísérleteivel.

Ennek következményeként állt fel a Church vezette bizottság, amely 1975 és 1976 között összesen tizennégy jelentésben vizsgálta az amerikai hírszerző hivatalok megszervezésének körülményeit, hadműveleteiket, s azt, hogy miként éltek vissza jogaikkal és a hatalommal, majd ezek végén ajánlásokat fogalmazott meg. A bizottság nyomásának engedve Gerard Ford elnök 11905. számú elnöki rendeletével megtiltotta a CIA-nak a külföldi vezetők célzott politikai merényleteinek gyakorlatát.

A bizottság öt olyan külföldi vezetővel foglalkozott nagyobb terjedelemben, akik a CIA célkeresztjébe kerültek. Patrice Lumumbát, Kongó (akkor még Zaire) miniszterelnökét 1960 őszén két CIA-ügynök akarta meggyilkolni. A tervek szerint Lumumbát megmérgezték volna – Sidney Gottlieb kémikus a mérget a kongói vezető fogkrémébe csempészte volna –, s komoly lépéseket tettek annak érdekében, hogy egy felderítő csapatot Kongóba küldjenek. Miután ez nem sikerült, az Egyesült Államok az ország egykori gyarmattartójával, Belgiummal együtt pénzzel támogatta azokat a politikusokat, akik végül elfogták az ország első miniszterelnökét. A függetlenségét Belgiumtól alig fél éve elnyert afrikai állam törvényesen megválasztott, kommunista nézetek hangoztatásával vádolt vezetőjének meggyilkolását Allen Dulles CIA-igazgató „fontos és az egyik legfőbb célnak” nevezte. Lumumbát 1961-ban kongói riválisai ölték meg, de arra nincsenek bizonyítékok, hogy ebben pontosan milyen szerepe volt az amerikai hírszerzésnek.

Az Egyesült Államok több évig munkálkodott azon, hogy eltegye láb alól Rafael Trujillót, a Dominikai Köztársaság elnökét. A Trujillo-érát minden idők egyik legkeményebb amerikai diktatúrájának tartják, becslések szerint mintegy 50 ezer ember halála szárad a véreskezű katonai vezető lelkén. Trujillót 1961. május 31-én gyilkolták meg azok a dominikai disszidensek, akiket az Egyesült Államok 1960 óta támogatott. Az elkövetőknél három pisztolyt és gépkarabélyt találtak, amelyeket amerikai tisztviselők bocsátottak rendelkezésükre, igaz az automatafegyvert érintő követelésüket már visszautasították. Az továbbra sem világos, hogy a fegyvereket a merénylet elkövetésére kapták volna a disszidensek, s hogy vajon használták-e a gyilkosság során. A CIA tagadta, hogy „aktívan részt vett” volna a merényletben, az ellenzéki csoportokhoz fűződő kapcsolataikat pedig „gyengének” nevezte. Mások viszont váltig állítják: a CIA-nak oroszlánrésze volt a közép-amerikai diktátor meggyilkolásában.

Nincsenek meggyőző bizonyítékok arra nézve sem, hogy az amerikai hírszerzés gyilkolta volna meg Ngo Dinh Diem dél-vietnami elnököt és bátyját, Nhut 1963. november 2-án, a dél-vietnami tábornokok puccsa során. Jóllehet az Egyesült Államok támogatta a puccsot, nem állt érdekében Ngo Dinh Diem likvidálása. Nagyon valószínű – állapítja meg a jelentés –, hogy Diem meggyilkolása nem képezte a puccs előkészületét, csupán spontán cselekedet volt.

1970. október 25-én belehalt sérüléseibe René Schneider chilei katonai parancsnok, miután három nappal korábban egy emberrablási kísérlet során ellenállást tanúsított. Schneidert arra akarták felhasználni, hogy Salvador Allendét megakadályozzák az elnöki poszt megszerzésében. Washington Allende-ellenes puccsot szervezett, ennek érdekében pénzzel, lőfegyverekkel és más katonai felszereléssel támogatta a különböző katonai ellenzéki csoportokat. Habár az Egyesült Államok Schneider meggyilkolásáig segítette ezeket a szervezeteket, nem azt a csoportot fegyverezte fel, amely végül megölte a parancsnokot, így a fegyverek „bontatlanul” kerültek vissza a CIA-hoz, amely a Csendes-óceánba hajította azokat. (Allende hatalmát amerikai segítséggel 1973-ban sikerült megdöntenie a chilei hadseregnek, élén Augusto Pinochettel.)

A jelentés szerint 1960 és 1965 között nem kevesebb mint nyolc merényletet terveztek Fidel Castro ellen – igaz, a Comandante 1975-ben George McGovern szenátornak egy olyan, huszonnégy tételből álló listát nyújtott át, amelyben valamilyen módon a CIA érintett volt. Habár legtöbbjük a tervezés és a felkészülés szintjén rekedt, az egyik terv alvilági figurákat bízott meg azzal, hogy megmérgezze a kubai forradalmárt, míg a többi fegyverekkel, mérgező anyagokkal – köztük tablettákkal és tollakkal – vértezte volna fel a kubai emigránsokat. Ezek közül a legérdekesebbet 1963. november 22-ére – éppen arra a napra, amikor John F. Kennedyt meggyilkolták Dallasban – időzítették: ekkor egy CIA-ügynök olyan tollat adott volna egy kubai tisztviselőnek, amellyel az amerikai-kubai kapcsolatok felmelegítését célzó memorandumot írta volna alá a két fél.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tél: A szeretet mártírjai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár